1952. január
Magyar Filmhíradó4.
Traktorista lányok Vas megyében 4890 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Traktorista lányok [Kertész Pál, Török Vidor, Farkas Kálmán]
Elhangzó szöveg: A gyöngyöshermáni egykori földesúri kastélyban megnyílt az egyik női traktorvezető-képző iskola. A hallgatókat a megyei termelőszövetkezeti csoportok küldték a tanfolyamra, melynek elvégzése után mint traktorvezetők térnek vissza a tszcsékbe. A hallgatók alapos elméleti oktatásban részesülnek. Mindannyian lelkesen és odaadással tanulnak. A soltikápolnai tszcs dolgozója, Tóth Irma az első között jelentkezett az iskolára. A rábakovácsi Horváth Klára az egyik legjobb tanuló, Kindics Éva a környei tszcs-ből még 16 éves sincs. A kemenesmagosi Bartos Ilona a traktor szerkezetéből felel. Az elméleti oktatást gyakorlati munkával kapcsolják össze. A falusi lányoknak újdonság a gép. Szeretettel foglalkoznak a traktorral. Még csak két hete vannak együtt, de már nagyon megszerették egymást. Közösen elhatározták, hogy Rákosi elvtárs 60. születésnapjának tiszteletére tanulmányi versenyre hívják ki az ország összes traktoros iskoláját. A leendő traktoros leányok ezzel is hálájukat fejezik ki a pártnak, Rákosi elvtársnak, hogy lehetővé tette számunkra előrehaladásunkat és további fejlődésünket.
Kivonatos leírás: A gyöngyöshermáni (ma Szombathely része) Szegedy kastély (külső, belső terek: a női traktorista iskola közösségi helyiségei (étkezde, beszélgető, nevetgélő, reggeliző, alumínium poharakból ivó diáklányok) és tantermei (elméleti oktatás, a terem falán Lenin, Rákosi és Sztálin arcképe, "Éljen szeretett vezérünk Rákosi Mátyás elvtárs!" felirat, a HSCS traktor szerkezeti részeit és motorját bemutató rajzok). Gyakorlati foglalkozás a helyi tanműhelyekben (a HSCS traktor modellje, gépszerelés HSCS R 30-35-ös traktoron). Az ország traktoristáihoz címzett tanulmányi versenyfelhívás közös megírása (nevetgélő, a szöveget megbeszélő diáklányok, a szöveg: "A gyöngyöshermáni női traktoros szaktanfolyam hallgatói kihívják versenyre az egész országban folyó női traktoros szakiskoláit. Rákosi elvtárs 60 ik születési napjára…"). A felhívás szövegét az egyik hallgató olvassa fel a tanteremben összegyűlt osztálytársai jelenlétében, akik felállva, tapssal, mosolyogva reagálnak.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-52-04-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem