1939. október
Magyar Világhíradó817.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Gazdasági oktatás,Hóman Bálint kultuszminiszter mondott beszédet a kecskeméti állami mezőgazdasági középiskola tangazdaságának felavatásán.MFI - Zsabka, Marton
Elhangzó szöveg: [Hóman Bálint:] "Erre kell a magyarságnak is törekedni! Nem az íróasztal, nem a hivatal, nem az úgynevezett fix fizetéses pályák adják a megelégedést és a boldogságot, hanem az, hogy ha a maga földjét, a maga gazdaságát, akár a maga ipar [?] megfelelő műveltséggel, megfelelő előkészültséggel tudja művelni és gyümölcsözőbbé tenni. Azt hiszem, Kecskemét népe az, amely legjobban megértette, hogy ezt a munkát csak magasabb műveltséggel lehet folytatni. Én remélem, hogy ennek az iskolának fiatal növendékei nem az íróasztal és a hivatalszoba után vágyakoznak. Az első, az én időmben létező mezőgazdasági középiskolának az épületeit avatjuk ma föl. És nekem igen nagy örömömre szolgál, hogy ez éppen itt, Kecskeméten történik."
Kivonatos leírás: Hóman Bálint beszéde a kecskeméti mezőgazdasági középiskolában
Szakmai címkék: kultúrpolitika, kormányfő, kormány
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Kecskemét
Személyek: Hóman Bálint
Nyelv:magyar
Kiadó:MFI
Azonosító:mvh-0817-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem