1949. február
UMFI Magyar Filmhíradó50.
Tiltakozás a nyugati rágalomhadjárat ellen Mindszenty perbefogása miatt 25479 megtekintés, 0 hozzászólás, 7 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A Sportcsarnokban gyűltek össze Budapest dolgozói, hogy tiltakozzanak az ellen a rágalomhadjárat ellen, amelyet a külföldi imperialista rádió és sajtó indított Magyarország ellen. A nagygyűlés szónoka Révai József, a Szabad Nép főszerkesztője. Révai szinkron: "A per, a bírói tárgyalás Mindszenty ellen megtörtént, lefolyt annak rendje-módja szerint, a perrendtartás szigorú szemmel tartásával, teljes nyilvánosság előtt. A pert a rádió közvetítette. Több, mint két tucat külföldi újságíró volt jelen a tárgyaláson. Nem áll jól az Amerikai Egyesült Államok elnökének, nem áll jól az akasztott ember házában a kötélről beszélni. Egy elnök, aki ígéreteit cserbenhagyja, ne kérje a mi népi kormányunktól számon, attól a kormánytól, amely a szavát és ígéretét mindig megtartotta, hogy nem a nép bizalmából ül a helyén. /Taps./ Elvtársak, ezután is megígérhetem azoknak, akiknek nem tetszik, hogy egy bíborost polgári bíróság elé állítottunk, hogy a magyar demokrácia azután is alkalmazni fogja azt az elvet, hogy ha bárki megsérti a köztársaság törvényeit, legyen az napszámos, vagy legyen az érsek, egyformán fog lakolni. /Taps./"
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: Külföld, vallás, egyház
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Új Magyar Filmiroda
Azonosító:umfi-50-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem