1976. május
Magyar Filmhíradó22.
Lázár György ausztriai tárgyalásai 1038 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Lázár György Ausztriában (Kiss I. György)
Elhangzó szöveg: Lázár György, a Minisztertanács Elnöke és felesége dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár meghívására május 16-án Bécsbe érkezett. A találkozás célja, hogy tovább erősítse jól fejlődő kapcsolatainkat a szomszédos Ausztriával. A miniszterelnök másnap reggel a parlamentben tett látogatást, ahol Anton Benya, a Nemzeti Tanács Elnöke fogadta a törvényhozás mindkét háza nevében. A parlamenti beszélgetést a városházi követte, ahol Lázár György, Leopold Gratz főpolgármester kérésére beírta nevét az állam- és kormányfők bécsi látogatását megörökítő arany könyvbe. A történelmi emlékekben gazdag Ballhausplatzon lévő kancellári hivatal a tárgyalások első színhelye. A tárgyalások után Lázár György itt nyilatkozatában hangoztatta a jól fejlődő együttműködést és a nemzetközi enyhülési irányzat továbbfejlesztésének szükségességét. Bécsből a stájerországi, kapfenbergi finomacélművekbe, az osztrák államosított ipar egyik fellegvárába vezetett a vendégek útja. Ez egyike annak a nyolcvan üzemnek, amely a magyar vállalatokkal kooperál és kész az együttműködésre egy harmadik ország piacán is. Az ultramodern távvezérlésű technika, amelyet itt alkalmaznak, valóban világszínvonalú. A rövid városnézés során a magyar delegáció tagjai megtekintették a Duna toronyból az osztrák főváros panorámáját. Az épülő ENSZ-városnegyedben találnak majd otthonra a világszervezet itt működő szakosított szervezetei. És most a vendégek a vendéglátók. A Magyar Nagykövetség fogadásán nemcsak a tárgyalópartnerek voltak jelen, hanem Franz Muhri vezetésével az Osztrák Kommunista Párt több vezető tagja is. A Concordia sajtóklubban rendezett nemzetközi sajtókonferencián a magyar kormány elnöke kifejezte azt a meggyőződését, hogy kapcsolataink felhőtlenek, aminek nem mond ellent, hogy e viszonylatban is vannak még kihasználásra váró tartalékaink, és hogy mindkét részről megvan a szándék e tartalékok kiaknázására, az a zárótalálkozón bizonyosodott be. Itt a záróközlemény kibocsátásával egyidejűleg magyar részről dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, majd Marjai József külügyi államtitkár írt alá dokumentumokat, amelyek tovább bővítik az eddigi kapcsolatokat. Miniszterelnökünk abban a meggyőződésben búcsúzhatott Bécstől, és vendéglátó házigazdájától, az osztrák szövetségi kancellártól, hogy látogatása megfelelt a két ország érdekeinek és összhangban van Helsinki szellemével.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1976_22-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem