1987. január
Magyar Filmhíradó3.
Nemzetiségek élete Baján 6363 megtekintés, 0 hozzászólás, 9 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: Baja, nemzetiségek (Munkatársak: Gorbói Tamás, Kéri István, Szűcs Péter, Ónodi G. György, U. Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg: Magyarországon vagyunk, Baja városában. Magyar, szerb, horvát és német szavakat kever össze a Duna felől fújó szél. Nem véletlenül, hiszen a kisváros lakosságának jelentős százalékát németek és délszláv származásúak adják. A soknemzetiségű város életét Réger Antal országgyűlési képviselő, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének alelnöke mutatja be. Mint újságíró a Magyar Rádió egyik vezetője, hivatásból, és mint nemzetiségi származású, személyes kötődésből is jó ismerője a témának. [Réger Antal]: "A bajai piac az kicsit jelképe is a Közép-Kelet-Európai népek piacának, amely mindig is tarka volt, sokszínű, soknyelvű, Magyarországon is, de közel sem volt mindig ilyen békés. Hiszen évszázadokon keresztül a "Divide et impera" - "Oszd meg és uralkodj" elve alapján nagyon gyakran egymás ellen uszították a nemzetiségeket, a magyar nacionalizmus is megtette a magáét, gondoljunk csak az erőszakos magyarosításra. A legújabb kori történelmünkben, a II. világháborút követő években kitelepítések, áttelepítések, míg végül az 50-es évek közepétől lassan, fokozatosan elindult egyfajta megbékélés. [Tóth István]: "Tóth István vagyok, tanító, német származású vagyok, németül, délszlávul is tanítottam, meg magyarul is. Úgy határoztuk, hogy csinálunk egy német klúbot, ahol majd éneklünk, beszélgetünk németül és ezáltal is igyekszünk arra, hogy itt, Baja városában se haljon el a német nyelv." [Réger Antal]: "Ez a szép temető is bizonyítja, hogy többnyelvű, több kultúrájú nép lakja ezt a környéket. A magyarországi nemzetiségeknek nagyon értékes, szép egyházi, vallásos hagyományai is vannak, és éppen ezért itt Baján is és másutt a nemzetiségek által lakott községekben is anyanyelvükön is hallgathatnak misét, és például Baján nem ritka az, hogy Jugoszláviából jönnek át papok misét celebrálni. A többnyelvű feliratoknak a nemzetiségek által is lakott helységekben, nemcsak szimbolikus jelentőségük van, és nemcsak kifele szólnak, hanem az egészséges nemzetiségi tudat erősítése szempontjából rendkívül fontos. Ma Magyarországon a nemzetiségeknek vannak saját lapjaik, vannak saját anyanyelven szóló rádió- és televízióműsoraik, van saját könyvkiadásuk." [trafikosnő]: "Különféle nemzetiségi lapok vannak nálunk. Lehet kapni különböző nyelvű újságokat. Ezek közül van jugoszláviai, szerb, magyar nyelvű. Nemzetiségi lapokat is árusittunk, ebből Národninovinénk van Nájecájtungunk van." [Réger Antal]: "Baján egész évben sok jugoszláv és német rendszámú gépkocsit látni, ez is mutatja az élő kapcsolatot az anyanemzettel a nyelvnemzettel." [Hornyák Ferencné nemzetiségi óvónő]: "Hozzánk a német nyelvű óvodába olyan gyerekek érkeznek 3 éves korukban, akik nem tudják a németet annak ellenére, hogy a szülők, otthon, nagyszülők beszélik a nyelvet. Fontos feladatunk tehát, hogy a német nyelvoktatást megkezdjük már kiscsoportos korban, az óvodában, olyan dalokat tanítunk a gyerekekkel, akik, amiket mi is még gyerekkorunkból hoztunk magunkkal, így őrizzük meg városunk, falunk hagyományait." [dr. Juhász Károly főigazgató]: "Itt Baján, a délalföldi körzetben olyan területen élünk, ahol együtt élnek a magyarok és a nemzetiségiek. A bajai tanítóképző főiskola olyan feladatot vállalt föl a nemzetiségi politika érvényesítésében, hogy olyan tanítókat képez, akik képessek ezen a területet az anyanyelv ápolására és a nemzetiségi kultúra, hagyományok megőrzésére." [Réger Antal]: "A magyarországi horvátok egyik etnikai csoportja a Bunyevác." [idős asszony]: "Valamikor úgy volt mikor mi lányok voltunk, mi nagyon nagy bunyevácok voltunk. És moziba mikor mentünk, akkor féltünk beszélni bunyevácul. És akkor úgy elmaradt ez a bunyevácság. Hát ez úgy volt, hogy nem is szeretek visszaemlékezni erre. Elfelejtjük és kész. Most jó nekünk, hála Istennek, nagyon is jó. Most nem, nem tiltja senki, hogy szabad-e beszélni bunyevácul, vagy nem szabad németül, vagy svábul, most mindent szabad. Igaz? Így van ez valahogy." [Réger Antal]: "Nemzetiségi politikánk bajai gyakorlata jól bizonyítja, hogy ma Magyarországon minden alapvető feltétel biztosított a nemzetiségek fennmaradásához, tovább éléséhez. Ehhez természetesen maguknak a nemzetiségeknek is mindent meg kell tenniök és a többségi nemzet, a magyarok segítése, támogatása sem nélkülözhető." Őszi felvételeink óta nagy kemény tél jár ezen a vidéken, de a fergeteges kóló már a tavaszról szól.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1987_03-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem