Elhangzó szöveg: A mi kis ügyeink közül most egy nagyon kicsivel szeretnék foglalkozni, azzal, hogy egy magyar állampolgár hogyan akaszt fel egy képet a falra. Erről a képről van szó, és erről az egyszerű hétköznapi téglafalról. A dolog úgy kezdődött, hogy a megfelelő üzletben, a megfelelő szakembertől vettem egy zacskó, a célnak kitűnően megfelelő képszöget. Drága volt, de megvettem. Azután munkához láttam. A drága képszöget délután két órakor találkoztak először a kalapáccsal és a fallal. Fél óra múlva már tudtam, hogy kibékíthetetlen ellentét feszül közöttük. Délután négykor visszamentem az üzletbe és olyan speciális magas minőségű képszöget kértem, amelyik le tudja küzdeni a magyar téglafalak ellenállását is. A szakember ezt ajánlotta. Száznyolc forintért. [Szinkron]: "- Üzletvezető úr, miért kerül ez a képszög száznyolc forintba? - Egy összetett gyártási folyamat végterméke, kimondottan acél tűszeg és jó minőségű. - Tehát a minőséget kell megfizetni? - Igen." A lexikon szerint az acél legjobb tulajdonsága a szilárdság és a rugalmasság. Szóval, a kiváló minőségű magyar acél tűszöggel, tele féktelen bizakodással a magyar kereskedelem és ipar iránt, újra nekiláttam... Újra visszaballagtam az üzletbe és megkérdeztem, hogy a magyar téglafal hogyan tudja elhajlítani a kiváló minőségű magyar acél tűszögeket. [Szinkron]: "- De csak abban az esetben, ha nem irányba ütik. Amennyiben félreütik, akkor természetes, hogy minden elhajlik. Tehát a rugalmassága nem végtelen. - Tehát a szög jó, a kalapács esetleg, vagy a kalapácsoló rossz. - Igen, hát igen. Őszintén, a minőséget nem mi állapítjuk meg. Sajnos szomorú, szomorú és erre nem tudok mit válaszolni." Most már tudom, ha ilyen a magyar acél és mi mindenáron képet akarunk akasztani rá, akkor vagy kalapácsos önmagunkat kell kicserélni vagy az ipart, esetleg a kereskedelmet, vagy ne adj isten a falat.

Kivonatos leírás: