Elhangzó szöveg: Nagyberek. Még néhány éve is kézlegyintéssel emlegették a balatonfenyvesiek ezt az elvadult, ezt az embernemjárta lápot. 1950 kora tavaszán emberek jöttek ide, hogy felgyújtsák a nádast. És az azóta eltelt négy rövid év alatt dúsan termő földdé tették a vad talajt. Ezen a nyáron már bő termést takarít be a nagybereki állami gazdaság. Huszonöt éve álmodik ezekről az eredményekről a hatvan esztendős, de fiatalos lelkesedésű főagronómus, Rajhát Imre. De csak a felszabadulás válthatta valóra álmait. Kétezer holdon géppel vágják a buján termő két és fél méteres kendert. A cukorrépa a láptalajon háromszáz mázsát is meghaladó termést ígér. Az ipari dohány akkorára nő, hogy a terület nem nagyméretű növelésével országunk egész nikotin szükségletét fedezhetné. Ott, ahol azelőtt csak a vízi madarak és a békák találtak lakhelyet, a jól végzett napi munka után sok száz embert várnak az új települések, Imremajor, Pálmajor kényelmes lakóházai.

Kivonatos leírás: Lápos vidék. Férfi fáklyával, begyújtja a nádast. Szántóföld, búzatábla. Aratás, szalmakazlak. Dolgozó nők és férfiak. Kenderföld, kendert vágó gép. Cukorrépa betakarítás. Dohányt vágó nők. A munka után a parasztok biciklivel indulnak haza. Az új települések új házai.