1954. október
Magyar Filmhíradó42.
A földesi Rákóczi tsz-ben 4732 megtekintés, 0 hozzászólás, 4 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A jó homoki borból gyöngyözve telik Jámbor István a földesi Rákóczi TSZ elnökének pohara kukorica fosztáskor. Az aranyló csövek a gazdag termés bizonyítékai. A jókedvű arcok pedig jólétről beszélnek. Hallgassuk meg mit mesél a szövetkezet népszerű Pista bácsija: Négy évvel ezelőtt Pércsi Géza, Pataki Lajosné, Kádár Antal, és jómagam sokat töprengtünk, amíg szövetkeztünk. Az első évben még kevés volt a közös termés, kevés jutott egy-egy tagnak, de nem csüggedtünk. Két évvel ezelőtt szénporos téglaégető kemencét létesítettünk, hogy megépíthessük a két száz férőhelyes istállót. Ez évben már háromezerkétszáz holdat művelünk. Állatállományunk megye szerte híres. A sokból jut majd a városi dolgozóknak is. Háztáji gazdasága minden tagunknak szépen bővül. Bíró István néhány hónapja költözött új házába. És ahogy gyarapodtunk, úgy jöttek az új tagok is. Az őszi rizscsépléskor már négyszázharmincketten voltunk a nagycsaládban. Így élünk és dolgozunk a földesi Rákóczi TSZ-ben. A még szebb jövőre ürítem poharam.
Kivonatos leírás: Kukorica fosztás, nők és férfiak, közben lecsúszik egy-egy pohár bor. Visszatekintés a múltba: a négy paraszt osztja a közös kukorica termést. A téglaégető. Istállók, tárcsázzák a földet traktorral. Vetés traktorral. Legelő tehenek. Juhnyáj. Libák a tóban. Családi ház udvara: tyúkok, disznók. Rizscséplés. Ismét a kukorica fosztás színhelye, koccintás.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-54-42-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem