Inzertszöveg:
Balatoni újdonságok (Szemes Marianne, Simon György)
Elhangzó szöveg:
Végre megérkezett a várva-várt vendég, a kánikula. A hűsítő vizet ezen a vasárnapon is elárasztották a nyaralni vágyók ezrei. Az igazi nyárban úrrá lesz a szertelen vidámság is. Eddig ez nem újdonság. De a most megnyílt Almádi cukrászda már újdonság. Cukrászati üzeme már ezerszámra készíti az édességet, és látja el a partot, Kenesétől Tihanyig. A töményebb ételek kedvelőinek újdobság Badacsonyban a Tátika étterem. A borivók nyomában haladva Sobri Józska egykori búvóhelyére bukkanunk, sok betyár-pandúr harc tanújára, a híres szántódi Rév csárdára. A festői Tihanyi Apátság alatt újdonság a feldúlt part látványa. Építkezés július végén, a nyár kellős közepén. A bisztró még készül, de már megnyílt a közért. A hűtőszekrény áram híján még nem használható, pedig a műanyag tető miatt a hőmérséklet majdnem 10 fokkal magasabb a kintinél. Ez aztán kellemes újdonság. Újdonság, hogy szédítő magasból nézhetjük a vizet. A 6 emeletes Balaton szálló Siófok legszebb helyén, minden luxussal berendezve várja a nyaralókat.
Kivonatos leírás:
Fürdőzők a Balatonban, napozók a parton. Cukrászsütemények közelről az almádi cukrászdában. Fagylaltot felszolgáló pincérnő. Badacsony: Tátika étterem, külső, majd belső kép. Szántódi Rév csárda. Vendégek, pincérek és zenészek a borozóban. A Tihanyi apátság a híd felől nézve. Alatta: feldúlt part, építkezés, lezárt utak. Emberek igyekeznek a kikötőben álló hajókhoz. Készül a bisztró. Vízben hűtik a teavajat egy közértben. Megolvadt Liga margarin és sertészsír. A verejtéket arcáról letörlő boltos. Siófok: egy nő néz le a Balaton szálló egyik erkélyéről. A szálloda külső képe. Egy nő a szobán átjőve az erkély korlátjára teríti a fürdőruháját. Kilátás az erkélyről. A Balaton-part.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-62-30-05