Inzertszöveg:
Magyar kormányküldöttség az EAK-ban (Knoll István, Tóth János)
Elhangzó szöveg:
Kairó. Az Egyesült Arab Köztársaság fővárosa. A kelet jellegzetes stílusa és a nagyvárosi közlekedés jellemző problémái itt egyaránt megtalálhatók. Hangulatos utcaképek, és a kilátótoronyból elénk táruló szép panoráma. Ide érkezett Kállai Gyula miniszterelnök vezetésével a magyar kormányküldöttség, amelyet a kairói repülőtéren Mohieddin, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnöke fogadott. A repülőtéri fogadtatás után a magyar delegáció díszkísérettel hajtatott szállására, a Kubbeh palotába. Itt, a magyar küldöttség szállásán folytatták a hivatalos tárgyalásokat. Kállai Gyula látogatást tett Nasszer elnöknél, akivel beható eszmecserét folytatott. Majd a politikai bizottság tagjaként meglátogatta Ali Szabrit, az Arab Szocialista Unió főtitkárát. Ezután a magyar delegáció a heluáni vas- és acélművekbe látogatott, majd ugyancsak Heluánban a textilgyár termékeivel ismerkedtek, és megtekintették az új, hatalmas műhelycsarnokot is. Pálmafák övezte úton, korszerű távvezeték alatt, és a sivatag hajói, a tevék mellett vitt az út a delegáció következő célja, a piramisok felé. A küldöttség tagjai belülről is megtekintették a fáraók temetkezési helyét. Majd folytatták úti programjukat.
Kivonatos leírás:
Kairói városkép. A magyar kormányküldöttség érkezése, élén Kállai Gyula miniszterelnök. Fogadás a repülőtéren. A küldöttség útja autókonvoj Kairóban. A szállás. Kállai Gyula miniszterelnök és Nasszer elnök tárgyal. Kállai Gyula a politikai bizottság tagjaként látogatóban Ali Szabrit-nál, az Arab Szocialista Unió főtitkáránál. A látogatások színhelyei: Vas- és acélmű, textilgyár, sivatag, piramisok.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1966_06-02