1969. szeptember
Magyar Filmhíradó37.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Műhelytitok (Szabó László)
Elhangzó szöveg: Végy egy hatalmas farönköt és éles fejszével kezd el a munkát. Ebben a poroszlói műhelyben a szabad ég alatt, a folyóparton, helyben található az alapanyag, a fűz- és a nyárfa. A félbevágás után kezdődik a faragás. Ennek is egyetlen eszköze az éles fejsze, amely minden munkát elvégez, csak tudni kell irányítani. Mert, ha a mozdulatot elvéted, a faanyag mar csak tüzelőnek lesz jó. A már kellően kinagyolt fának néhány fejszecsapással add meg a hagyományos formát és fazont. Ezután a finomításhoz a fejsze mellett még egy-két ősi segédeszközt is igénybe vehetsz. Ezzel a vágókéssel például a nagyobb felületű lapok simítását és mélyítését végezheted. Persze e szerszám kezelésénél is felettébb szükséges a kézügyesség. A farönkből kimaradt husángokat se dobd el. Nagy hasznát veheted még. Ám ennek kifaragásánál tanácsos "favértet" ölteni. Jól jön ez annak érdekében, hogy a "harakirit" megelőzhesd. Így viszont már nyugodtan húzhatod a vonót, amely a szakmában nem lószőrt, hanem acélpengét jelent. És ha ezzel is végeztél, már csak helyre kell illeszteni a lábakat és íme, máris elkészült egy formás székecske. Ezek az ipar- és népművészeti ülőkék, fatányérral, fakanállal és favillával kiegészítve érdekes színfoltjai lakásnak, üdülőnek, vendéglőnek egyaránt.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_37-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem