Inzertszöveg:
(Munkatársak: Drahos Kálmán, Fehéri Tamás, Nádasi László, Placsintár András, Szabó László, Székely Ferenc)
Elhangzó szöveg:
["A dunaparti csónakházban" - Részlet az Állami áruház című, 1952-ben készült filmből]. Noha, a régi játékfilm alaposan túlcicomázta a valóságot, a Római-part hanyatlása mégis szembeötlő. Régebben egy-egy hétvégén vízirendőrök irányították itt a csónakforgalmat, a Duna szinte nyüzsgött az evezősöktől. Düledező csónakházak, dudva fölverte létesítmények képe fogadja ma a folyó ideérkező rajongóit. Rohamosan csökkent a közterületek száma, megszűnt a csónakgyártás, nemcsak a sportlehetőségek fejlődése rekedt meg, de visszaesett az egykor méltán híres parti vendéglátás is. Noha, a Római elvi rendezési terve végre-valahára elkészült, azonban ez még nem az igazi, és a területnek ma sincs igazi gazdája. Nem fejlődött tovább az egykor virágzó és egyébként ma is népszerű kabinrendszer. Erről beszél az egyik telep gondnoka. [Szinkron]: "Azelőtt azért ez sokkal jobb volt, itt Római-parton, mint a mostani években. A Római-part ma annyira elhanyagolt, hogy az embereknek már nincs kedved kijönni. Megszűnt a Dunában a fürdés, nagyon szennyezett a víz, táblák tiltják a fürdést. Ez a létesítmény a 40-es években épült. Itt nagyon különböző fajta emberek vannak igazgatók, ügyvédek, segédmunkások, szakmunkások. 1400-től 2000-2200 Ft-ig vannak nálunk bérleti díjat. Ezért a bérlő kap egy kabint, itt kint lakhat, lejárhat a vízre." A vállalati üdülőknek csak árnyékában találjuk azokat, akik nem adják föl. [Szinkron]: "- 12 évvel ezelőtt a Balatonról csábítottak fel a Dunára, s azóta annyira megszerette a Dunát, hogy tulajdonképpen itt kint lakom, innen is járok be dolgozni. - Hát én 51 óta járom a Dunát, hálókocsikalauz vagyok. Majdnem minden szabad percemet azt mondhatom, hogy itt töltöm el. Feleségemet annak idején 55-be itt ismertem meg, azóta is járunk ki. Nekem ez a szerelmem. A második! Ugye ez volt a két világháború közötti időszaknak a munkás Riviérája. Mozgalmi múltja is van. - A különböző társadalmi szerveknek, ezeknek a segítséget kell, akkor egy olyan vízi paradicsom fog kiépülni Budapest mellett közvetlenül, ami külföldiek számára is irigylésre méltó lesz. - A romantikáját meghagyva, a mai romantikaszegény világba, mindenki még szívesebben jöjjön ide, még nagyobb tömeggel. Megérem még talán."
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:Sporthirado_1980_02-01