1947. október
Mafirt Krónika 91.
2. Karikatúra-kiállítás a Nemzeti Szalonban 5895 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A Nemzeti Szalonban rendezték meg az újságrajzolók második karikatúra-kiállítását. A képkiállítást zsűrizés előzte meg, persze ezt is egymás közt intézték el. A zsűri tagjai, tőlük megszokott komolysággal és szigorral ítélkeznek egymás felett. Az eredményes zsűrizés után munkához látnak: felcserélik a ceruzát a kalapáccsal, most letaglózás helyett képeiket szegezik a falra. Ez a légtornász Sándor Károly karikaturista, a jól végzett munka tudatával száll le újra a földi halandók közé. Neki például ez a véleménye a féltékenységről. Gáspár Antal, a magyar karikaturisták legjelesebbje, ki mint annak idején Wekerle Sándort, vagy Tisza Istvánt, ma is épp oly frissen végzi ki áldozatait. Ceruzája élét nem kerülheti el senki. Szűr-Szabó József az, aki a gyilkos karikatúrában is megtalálja a szépet, de saját magához könyörtelen. Szepes Béla volt gerelyvető és síbajnok ma sem ismer akadályt, ha arról van szó, hogy a svéd királyt, vagy Kislégit kell sportolás közben lekapni. Sílesiklója a karikatúra rajzolás csúcseredménye. Ez a két komoly úr csak karikaturista lehet, Toncz és Kasso, a karikaturista igazi tudósai. Toncz könnyed, de éles humora egy darab Párizs, és így fest az elpackázott élet Kasso mesternél. Gedő is szóhoz akar jutni rajzaival, de "Gis", Szegő Gizi szokásához híven őt is tapintatosan elintézi. Aki nem zárdanövendék, az minden irgalom nélkül gyönyörködhet Sebők kitűnő rajzaiban. Baj nem történhet, Vasi mester Hekus Loncija őrködik a kiállítás erkölcsei felett. Szemes István és Schwott Lajos, mind a ketten élnek-halnak a karikatúráért itt még élnek, de ha meghalnak, reméljük majd halhatatlanok lesznek. Török János, ha nincs is jelen, de képei helyette beszélnek. A fiatalok is felvonulnak, Vasvári Anna, Erdei és Kaján, kitűnően megállják a helyüket a velük egykorú öregekkel. Eddig a rajzolók kritizáltak, most ítéljen a közönség. - 65 m (Czóbel Anna)
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: Művészet, kultúra
Szakmai címkék: kiállítás, humor
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:
Azonosító:mafirt_kronika-091-06

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.