Inzertszöveg:
Levelezőlapok (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg:
A levelezőlap ma már mindennapi életünk megszokott kelléke. Ötlete egy évszázaddal ezelőtt fogant meg Hermann Emanuel főiskolai tanárban. Az ő javaslata alapján először a világon a magyar és az osztrák postaigazgatás hozta forgalomba a levelezési lapot. Ennek nyomán aztán mind az öt világrészen elterjedt. Az 1896-os millennium idején már rajzos levelezőlapok is születtek. Esztergom látképe. A Balaton vidéke és a Budapesti Nemzeti Múzeum 71 évvel ezelőtt. A századforduló után azonban a képeslapokon is jelentkeznek a kor ízlésének vadhajtásai. Íme, az egyik sláger: "Tested hullámzik, kebled dagad. Csókodnak nyomán élet fakad." De voltak ennél diszkrétebb lapok is, amelyek a rejtett titkokat így továbbították a címzetthez. Ám giccses lapokért nem is kell a múltba menni. Íme, a trafikokban fellelhető mai húsvéti termés. Szerencsére, nem csak ezt találtuk. A Képzőművészeti Alap ilyen húsvéti újdonságokkal jelentkezett. Évente 64 millió képeslapot vásárolnak nálunk. Legnépszerűbbek a képzőművészeti alkotásainkat, jellegzetes népviseleteinket, városainkat, és ezek között is a szép fővarosunkat bemutató panoráma lapok.
Kivonatos leírás:
Száz éve, hogy dr. Herman Emmánuel ötlete nyomán a magyar és az osztrák postaigazgatás bevezette a levelezési lapot, majd a képeslapot, ami ezután a világon elterjedt. Történeti emlékek kollekciója, Herman képe.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_12-04