Inzertszöveg:
Most érkezett (Szerkesztette: Gorbói Tamás Munkatársak: Borsodi Ervin, Kiss I. György, Nyáry Gábor, Bakos Zsuzsa, Zalányi Ferenc, Harcsa Béla, Papp Ferenc)
Elhangzó szöveg:
Forgatócsoportunk a Holt-tenger délkeleti partján, Masada erődjénél járt. A négyszáz méter magas szirt csúcsa csak hetven méterre magasodik a tengerszint fölé, hiszen a Holt-tenger vidéke a világ egyik legnagyobb területű mélyföldje. Masada ma Izrael egyik nemzeti kegyhelye. A zarándokok által gyakran látogatott ősi erődöt Krisztus előtt 10-ben Heródes király erősítette meg, majd nem sokkal ezután a rómaiak elleni zsidó lázadás egyik tragikus fellegvára lett. A lázadás elfojtása, a templomok lerombolása után Masada maradt az utolsó erőd, ahová a 900 főnyi zsidó felkelő még elmenekülhetett. A harcosok asszonyaikkal, gyermekeikkel hősiesen védték a várat. A hatalmas falakat annak ellenére sem sikerült áttörni, hogy az országban található összes római haderő itt gyülekezett. Táboraikban tanyázott a híres X. légió is. Mivel azonban csak a jól védett és meredek Kígyó-ösvény vezetett a szirthez, így a rómaiak kénytelenek voltak hosszú és kitartó munkával új utat emelni az erődhöz. Mikor a katonák elözönlötték a fennsíkot, csak lángoló lakhelyeket, fölégetett élelmet és halottakat találtak. Ben Yair emberei nem adták meg magukat, asszonyaikat és gyermekeiket megölték, és ők maguk az önkéntes halált választották. Sokkal jobb meghalni, mint rabszolgaként élni, ez volt a jelszavuk. A hegyek mögött már arab lakta vidék húzódik. Vajon ők hogyan tekintenek a zsidó szabadság ez ősi szimbólumára?
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1989_47-04