Inzertszöveg:
Tőzsde
Elhangzó szöveg:
Budapest, Szabadság tér 17. A nemrég még csillaggal díszített Magyar Televízió. A palota előélete legalább olyan mozgalmas volt, mint az intézmény jelene. E gyönyörű épület adott sokáig otthont az 1864-ben megalakult Áru- és Értéktőzsdének, a bontakozó tőkés gazdaság oly fontos Intézményének. Hivatásos szakemberek, alkuszok közvetítésével adták-vették az értékpapírokat. Mesés üzletek és súlyos bukások egyaránt szerepeltek a tőzsdetörténelem lapjain. A legsötétebb kétségtelenül 1929 őszének "fekete péntekje" volt, amikor a New York-i tőzsde hirtelen összeomlása magával rántotta a világ szinte valamennyi jelentősebb pénzintézményét. A történelemkönyvekből jól ismert nagy gazdasági válság nyitánya lett ez a szomorú nap. A budapesti tőzsde 1948-ban szüntette be tevékenységét, s a dátum önmagáért beszél. A részvénytársaságok államosításával valóban elveszítette jelentőségét csaknem minden forgalomban levő értékpapír. Hozzájárult ehhez a lépéshez az a jellemző nézet, hogy tudniillik a börze kizárólag a spekuláció melegágya. Pedig a világgazdaságban azóta is növekszik az árutőzsdék jelentősége, ahol különböző nyersanyagok, mezőgazdasági áruk cserélnek nagy tételekben gazdát. S az értéktőzsdéké, amelyek a pénzköveteléseket megtestesítő értékpapírok adásvételét bonyolítják. A valódi piacgazdaság hazánkban is megköveteli a szabályozott, összehangolt értékpapírforgalmat. Archív felvételeink az éppen két évvel ezelőtti kezdetet idézik. [Dr. Hardy Ilona Budapest Bank, szinkron]: "A közelmúltban 22 bankkal, amivel a Pénzügyminisztérium megállapodást írt alá a magyarországi értékpapír kereskedelem összehangolásáról. A megállapodás keretében hetente rendszeresen a bankok összeülnek és értékpapírüzleti találkozókat szerveznek. Ez az egymás közötti értékpapír kereskedelmük elősegítése érdekében történik. Azt hiszem, hogy ezek a lépések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a hazai értékpapír piac szélesedjen és talán a kezdeti lépéseket is jelenthetik egy magyar tőzsde megalakításánál." Az akkori szárnypróbálgatás szerencsére nem gyarapítja az utóbbi évekre oly jellemző elvetélt és elfeledett kísérletek sorát. Idén nyáron végérvényesen megnyitja, azaz hogy újranyitja kapuit a budapesti tőzsde. No, nem a Szabadság téren. Az új épület átadásáig a Váci utcai üzleti központban várja az üzletembereket. Csupán érdekességként jegyezzük meg, talán több puszta véletlennél, hogy az igazi börze irányítására éppen korábbi interjúalanyunkat, dr. Hardy Ilonát kérték fel.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1990_21-01