Inzertszöveg:
Tervfelbontással emeljük a termelékenységet
Elhangzó szöveg:
Ha az ember munkához kezd, első dolga, hogy pontosan meghatározza, mit kíván elvégezni. Ebből indult ki Gács Pál, a Ruggyantaárugyár Autóköpeny Üzemének munkása. Minden hónap elsején napokra elosztotta és zsebkönyvébe jegyezte a műhely termelésének ráeső részét. Azután igyekezett meghaladni előző napi teljesítményét. Normáját így állandóan 200 % körül teljesítette. Gács Pál ötlete nyomán ma már a műhely minden munkása kartonra jegyzi az emberekre és gépekre felbontott tervet. Ezzel a tervszerűségnek és termelékenységnek lényegesen magasabb fokát érték el. Ezentúl több tömlő jut a vulkanizáló üzembe. Állandóan emelkedik a hatalmas autó- és traktorballonok száma. A tervfelbontás óta az üzem teljesítménye több mint 30 %-kal emelkedett. A kartonokat hét végén a művezető összegyűjti és ebből állapítják meg az összesített eredményt. Így az üzem minden munkása egyéni versenyben áll. A verseny állását, [a normák teljesítését és a fizetések emelkedését külön] táblázat mutatja. A Ganz Villanygyáriak felhívása megmozgatta az autóköpeny-készítő üzem dolgozóit is. A rögtönzött röpgyűlésen vitatják meg Sztálin 70. születésnapjának megünneplését. Gács Pál és társai termelésük 10 %-kal való felemelését ajánlották fel. Dolgozóink a termelés emelésével ünneplik a legméltóbban Sztálinnak, a magyar nép nagy barátjának, a béketábor vezérének születésnapját.
Kivonatos leírás:
Ruggyantaárugyár, autógumik gyártása speciális gépekkel. Az elvégzett munkát és munkatervüket határidőnaplóba, füzetekbe dokumentáló munkások. Vulkanizálás gépei. "Ballon Cordatic" feliratú teherautó-abroncsok raktárban. A művezető összesíti a dolgozók heti teljesítményét, versenytáblázat: név, állás, fizetés, százalék. Gyűlés a gyárban (Lenin, Rákosi és Sztálin arcképe, Rákosi-címer, "Éljen Rákosi, éljen a Párt!" felirat), beszédek, figyelő munkásközönség.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-1949-46-02