1954. január
Magyar Filmhíradó1.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: Ötéves tervünk az egész ország előtt ismertté tette a Felső-Tisza egyik kis faluját, Tiszalököt, ahol hatalmas természetátalakító munka indult meg. A tiszántúli aszályos területek öntözésére erőmű és duzzasztógát épül Teleki László fiatal mérnök vezetésével. Elzárják a régi Tiszakanyart. Új ágyat ásnak a szilaj folyónak. A meder közepén helyezik el az erőművet és a duzzasztógátat. És most, három és fél esztendővel a munka megkezdése után, befejezés előtt áll a nagy mű. Már csak ez a keskeny földfal választja el a két medret. Az alapgödörből kitermelt föld vagonokba rakva háromszor olyan hosszú vonatot alkotna, mint a Budapest-Moszkvai útvonal. A déli mederben a November 7. úszó kotróhajó halad az erőmű felé. Északról a Torontál vederláncos kotró fogyasztja a keskeny földsávot. A duzzasztó előtti mederből az utolsó köbmétereket szállítják a dömperek és a szőrös dömperek, ahogy a tiszalökiek tréfásan nevezik a lovas kordékat. A felhasznált acélból két Lánchidat építhetnénk. A páncélfalat Pelyhe József sztahanovista brigádja szegecseli. A tízemeletnyi magas pillérek betonanyagából Budapesttől Szolnokig készíthetnénk új műutat. Készen áll az óriási meder, várja a Tisza vizét. Teleki László főmérnök intézkedik. Emeléshez kész! És ömlik a víz. De a szilaj hullámokat ma már az emberi akarat irányítja, hogy erejükkel pénzt, jólétet, boldogságot árasszanak.
Kivonatos leírás: Térkép a Felső-Tisza-vidékről. Földmunkát szemlélő mérnökök. Exkavátor munka közben. Földgát a mederben. Jeges Tisza. Lapátoló munkások. Lovaskordék szállítják el a kitermelt földet. Szegecselés. Betonkeverő. A gát épülettömbje. Megnyitják a zsilipet. Ünneplő munkások.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-54-01-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem