1954. május
Magyar Filmhíradó18.
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: Tízedik szabad május elseje. Téged köszönt az egész ország. (Ének) Téged köszönt a nógrádi legények májusfája, a zsendülő tavasz, a pezsdülő jókedv hirdetője. (Ének) Az orosházi tanyavilágban lovasfutár hívja ünnepi seregszemlére a népet. Sok szeretettel készültek fel május elsejére. Új környezetben, új barátok között ünnepli május elsejét a gépállomás új művezetője Boros János volt budapesti munkás. A menet élén a hetven éves Szakodi István viszi a sok harcot idéző vörös lobogót. Több, mint fél évszázada itt fojtották vérbe a magyar parasztok első májusi ünnepét. Ma győzelmi ünnep ez a nap. Évről-évre újabb, nagyobb győzelmeké. Ózd. Zászlót visznek itt is a menet élén. A második pártkongresszus féltve őrzött lobogóját. A szemerkélő eső sem tartotta vissza az ózdiakat. Felvonulásukkal is megpecsételték fogadalmukat: övéké lesz a harmadik kongresszus zászlaja is. Budapest. Néhány perccel tíz óra előtt háromszázezer ember vár mentre készen a főváros utcáin és terein. Harmincezer főnyi ifjú sereg nyitja meg a nagy felvonulást. A kései tavasz első virágaival kedveskednek népünk vezetőinek az úttörők. Felejthetetlen élmény. A fiatalok erőt, lelkesedést sugárzó menete. Nekik üzeni Ady Endre: Óh fiatalság büszke melle, de szeretettel ünnepellek. Lelkem kevélyi, jó utódok. Ti majd tudjátok jól a módot, hogy Bécs ellen, és minden ellen e kis ország még remekeljen. E kis ország nagyszerű ifjúsága nem egyszer vívta ki már a világ csodálatát. Mennyi diadalt szereztek hazánknak nagyszerű sportolóink. A világ magyar csodáról beszél, pedig ennek a csodának egyszerű magyarázata itt rejlik a sugárzó tekintetekben, a lelkesen vonuló tízezrek erejében. Hét oszlopban kezdődik a kerületek dolgozóinak felvonulása. Az élen azok haladnak, akik a kongresszusi versenyben is élen járnak. Köszöntik szaktársaikat a Gheorghiu Dej hajógyár munkásai: Mogyorósi Gyula és Kovács József. A Vörös Csillag traktorgyár tizenöt terven felül gyártott traktorral érdemelte ki első helyét. 'Éljen a párt. Éljen a párt. Éljen a párt.' Tanúbizonyságát adta Budapest népe. Hittel, bizalommal néz a még szebb, még boldogabb új májusok elé. Délután tarka embersereggel népesül be a Margitsziget zöld pázsitja. Sokan keresik fel a pestiek új népszerű kirándulóhelyét az úttörővasút ságvári ligeti állomását. Ki-ki megtalálja kedvenc szórakozását. Tündérszép fővárosunkban gyönyörködnek a sétahajó utasai. Búcsúzunk tőled tízedik szabad május elseje. Búcsúzunk tőled és szívünkben őrizzük emlékedet.
Kivonatos leírás: Májusfát állító fiúk. Közben ének: Kiskertemben hajnal előtt. A májusfa körül népviseletbe öltözött lányok. Utcaképek: kis házikók, népviseletbe öltözött asszonyok. A májusfa körül táncoló fiatal lányok. Mulatság a faluban, a feldíszített tanácsháza előtt, táncoló párok, cigányzenekar. Emberek feldíszített szekerekkel mennek az úton. Orosházi gépállomáson ünnepség. A gépállomás vezetője kezet fog az emberekkel. Felvonulás a városban. A menet élén egy nagybajszos öreg, zászlóval a kezében. Ózd: Felvonulás, elhaladnak agyár mellett, környezetszennyező kémények. Ózdi utcaképek. Budapest, légifelvétel. Felvonulásra készen álló tömeg. Zászlók, hatalmas? Lenin, Sztálin, Rákosi képek. Nagy Imre és Dobi István beszélget. Rákosi Mátyás kezet fog a tisztekkel. A fiatalok felvonulása. Trombitás, dobos úttörők. Virágcsokrokkal a kezükben szaladnak az emelvényre, virágot kap Rákosi, Nagy Imre, talán Farkas Mihály. Katonák felvonulása. Nagy Imre gyereket tart az ölében. Néptáncosok felvonulása. A Sztálin szobor. Sportolók zászlós felvonulása, integető, mosolygó fiatalok. Az út mentén tapsoló tömeg. A kerületek felvonulása. Rákos Mátyás vas és fémművek, Gheorghiu Dej hajógyár munkásai. Rákosi integet. A Vörös csillag traktorgyár munkásai, vállukon egy kis traktort cipelnek. Nagy Imre fényképezi a tömeget, mellette Rákosi integet. Egy néger pasi tapsol. Lufi eregetés. Margitsziget, hintázó fiúk. Úttörővasút. Étterem: sor, kaja az asztalokon. Kártyázó emberek. Bohócok a színpadon. Óriáskerék szerelmespárral. Dodgem. Sétahajó a Dunán, fényképező nő.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-54-18-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem