Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg:
Véget ért pártunk nagyjelentőségű III. kongresszusának tanácskozása. Az utolsó napon Mekis József elvtárs ismertette a szavazás eredményét, majd Rákosi Mátyás elvtárs a Központi Vezetőség első titkára záróbeszédében a többi között a következőket mondotta: 'Tisztelt pártkongresszus, kedves elvtársak! A kongresszus minden megnyilvánulása azt mutatta, hogy pártunk és dolgozó népünk egységesen és összekovácsoltan támogatja a szocializmus további építésére vonatkozó terveinket. Megmutatta ezt nemcsak a kongresszusi küldöttek magatartása és hozzászólása, de a szociálista munkaversenynek az a növekvő lendülete, mely egyre fokozódott, amint pártkongresszusunk célkitűzéseiről a dolgozó nép értesült. Elvtársak! Kongresszusunk munkája kijelölte azt az utat, amelyen pártunk, dolgozó népünk a legközelebbi években a szocializmus építésén tovább halad. A feladatok nem könnyűek, megvalósításuk sok áldozatot, sok erőfeszítést követel. De minden előfeltétele és biztosítéka megvan annak, hogy harcokban edzett pártunk áldozatos munkája összes célkitűzéseinket valóra váltja.'
Kivonatos leírás:
A MÉMOSZ székház vörös csillaggal a tetején. Küldöttek: Lukács György. Mekis József beszél. Tapsoló elnökség: Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Gerő Ernő az első sorban. Tapsoló küldöttek. Rákosi Mátyás beszédet olvas fel. Küldöttek. Az ülésterem. A beszéd végén felállva tapsolnak a küldöttek. Az elnöki asztalnál Farkas Mihály is tapsol. (zene - Internacionálé)
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mvh-54-22-06