Inzertszöveg:
Bp. Honvéd - Partizán (Belgrád) vízilabda mérkőzés [Borsodi Ervin, Czabarka György, Fehéri Tamás]
Elhangzó szöveg:
Érdekes baráti sporttalálkozó színhelye a budapesti Sportuszoda. A Belgrádi Partizán és a Budapesti Honvéd vízilabda játékosai virágcsokorral köszöntik a közönséget. Lemhényi játékvezető sípszavára indul meg a játék, és már az első pillanatokban kitűnik, hogy a fehér sapkás Honvéd játékosok sokkal jobban úsznak. Most is a Honvéd játékosai fogtak először labdát, és máris pazar támadás alakul ki. Ott van a labda Bolvári előtt, Bolvári kiküldi jobbra Németh II-nek, Németh II fölnéz, aztán befelé vágja, Hevesi remekül úszik rá a labdára, kiemelkedik a vízből, bomba zúg el a jobb felső kapufa fölött. Ez bizony szép támadás volt, és aztán Bolvári, mint valami torpedó tör előre a labdával. Úszik, úszik, úszik, jobbkezes bomba, gól! Megszületett az 1955-ös év első nemzetközi vízilabda gólja. Továbbra is a Honvéd csapata marad támadásban. Gyönyörű támadásokat látunk. Ott van Bolvári előtt a labda, lövés, gól! Remekül játszik a Honvéd csapata, de most a Partizán ellentámadása következik. Szépen fölúszik a Partizán játékos, de a támadás a víz alatt ér véget. Na persze, ilyesmi elő szokott fordulni a vízilabdában. Szabaddobás, ott van a labda a középcsatár előtt, ejtett lövés, a lövés azonban elcsúszik a kapufa felett. Ez is szép támadás volt. Újabb Honvéd támadás következik. A medence bal oldaláról középre kerül a labda, Svéda lő, gól! Négy-nullás első félidő után a Honvéd csapata a második félidőben is fergeteges támadásokat indít. Most is a Honvéd játékosok kezén vándorol előre a labda. Bolvári balra néz, jobbra lő, de a lövés a kapufán csattan, és utána a jugoszláv kapus zsákmánya lesz. A fekete sapkás Partizán játékosok kezébe kerül a labda. Átkerül a medence bal oldalára. Szép Partizán támadás, ott vagyunk a magyar kapu előterében. Gólveszélyes helyzet, lövés, Bánhidi azonban kitűnő kapus, remekül véd. Megint a Honvéd játékosaié a labda. Előrekerül Bolvárihoz, majd Hevesié, de ez a támadás a víz alatt ér véget, egy kicsit megitatják Hevesit. Ezért bizony négyméteres jár. Sztyepanovics, a jugoszláv játékos most a medence faláról, mellől nézi, hogy mi lesz a négyméteres sorsa. Lő, és gól! Hevesi lövésével öt-nulla az eredmény és továbbra is a Honvéd játékosok támadnak. Svéda lövi a hatodik gólt, majd újabb Honvéd támadás következik. Németh II küzd a labdáért, meg is szerzi a magyar csapat kitűnő játékosa, előreteszi Hevesinek, Hevesi lő, gól! A Budapesti Honvéd csapata tehát hét-null arányban győzött a Belgrádi Partizán együttese ellen. A sportszerű nemzetközi találkozó baráti jelentettel ér véget.
Kivonatos leírás:
A két a csapat tagjai virágot adnak egymásnak a Sportuszodában. Lemhényi Dezső a sípjába fúj. Megkezdődik a ráúszás. Egy kihagyott helyzet. Részletek a mérkőzésről. Szurkolók a képen. Bolvári első gólja. Tapsoló közönség. Bolvári második gólja. Svéda, Hevesi, majd ismét Svéda gólja. Hevesi újabb gólja. Az eredményjelző tábla: 7:0 a Honvéd javára. Kezet fognak egymással a játékosok a vízben.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-55-03-09