1955. augusztus
Magyar Filmhíradó32.
A kertai Vörös Csillag Termelőszövetkezet 2615 megtekintés, 0 hozzászólás, 2 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Négy év nyomában… [Mönich László, Mátrai Mihály]
Elhangzó szöveg: Esteledett, mikor Kertára értünk. Négy éve jártunk a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben, és kíváncsiak voltunk, hogy hogyan boldogultak azóta. Izgalmas pillanatokban érkeztünk. Helesnek akkor született a bocija. A szövetkezet tehénistállóban ő éppen a kétszázadik jószág. Koppányi elnököt és Takó Károly állatfelelőst alig tudtuk magunkkal vinni a kultúrotthonba, ahol már gyülekezett a szövetkezet tagsága, hogy megnézze négy évvel ezelőtti fiatal szövetkezetükről készített felvételeinket. Közös munkával akkor épült a tehénistálló. Talán még Takó elvtárs sem hitte, hogy négy év múlva már szűkös is lesz. A régi képek mesélnek Badics Juciról is, a téesz akkori legjobb kapásáról. Vele a gépházban találkoztunk. Hazakísértük, megtudtuk, hogy azóta Takács Istvánné a neve, és főznie kell, mert nemsokára megjön a férje a gabonahordásból. A kis Gyurka már aludni készült, ezért el is búcsúztunk. Viszontlátásra, újabb négy év múlva.
Kivonatos leírás: Kerta település a szántó felöl (nagytotál). A Vörös Csillag Tsz tehénistállója (belső). Tehénfejés gépekkel. Újszülött borjú próbál lábra állni. Koppány elnök és Takó Károly a képen (közeli). Emberek álldogálnak a Kultúrotthon előtt. A Filmhíradó autója az út mellett parkol. Filmdoboz 1951/23 Magyar Filmhíradó felirattal. Badics Juci a vetítőgép mellett. A téesz tagjai az archív felvételeket nézik. Takó Károly a nézőtéren. Badics Juci a filmen kapál, most a filmvetítő mellett mosolyog. Badics hazaérkezik tornácos házához. Az asszony gyermekével.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-55-32-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem