1956. július
Magyar Filmhíradó28.
Magyar úszóbajnokság 1024 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: Száz méteres női gyorsúszással indult a Nemzeti Sportuszodában az idei háromnapos országos úszóbajnokság. Az első ötven méter után a négyes pályán úszó Gyenge Valéria fordult elsőnek, és kemény küzdelmet vívott a hármas pályán úszó 16 éves Ördögh Zsuzsával. Végül is Gyenge Valéria a Budapesti Törekvés versenyzője 1 perc 4,8 másodperces új országos csúccsal győzött. Rajtol a 200 méteres férfi pillangóúszás mezőnye. Tumpek a négyes pályán, Ács az ötösön úszik. Fej-fej mellett küzdenek a kiváló versenyzők. Az izgalmas versenyben meglepetésre első lett Ács, a Budapesti Kinizsi versenyzője, 2 perc 26,4 másodperces idővel. Második Tumpek. A 100 méteres női hátúszás versenyét a második napon tartották meg. Ez a verseny nem hozott különösebben érdekes küzdelmet. Forduló után Pajor Éva a Budapesti Dózsa versenyzője került a mezőny élére, és 1 perc 15,4 másodperces idővel első lett. A férfiak toronyugró bajnoksága során több szép ugrást láthattunk. Jól sikerült ugrásaival Siják Ferenc győzött, és ezzel megszerezte az idei országos toronyugró bajnoki címet.
Kivonatos leírás: 100 méteres női gyors, Gyenge Valéria a dobogón. 200 méteres férfi pillangó. A győztes: Ács. 100 méteres női hát, győztes Pajor Éva.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:
Azonosító:mvh-56-28-11

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem