1958. április
Magyar Filmhíradó16.
Emlékezetes napok [Hruscsov Magyarországon] 12928 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: Magyarországi tartózkodásának utolsó napján a Hruscsov elvtárs vezette szovjet párt és delegáció ellátogatott Csepelre. A gyáróriás utcái, amerre küldöttség elhaladt, megteltek a műhelyekből kitóduló munkásokkal, akik lelkesen üdvözölték vendégeiket. A látogatók végigjártak néhány gyárrészleget. Sok helyen megálltak és elbeszélgettek az itt dolgozókkal. A nagy tömegcikkszerelde csarnoka zsúfolásig megtelt, itt rendezték meg a gyáriak nagygyűlését. Nem akart szűnni a lelkesedés. Hruscsov a mikrofonhoz lépett. Jelen vannak itt a nyugati sajtó tudósítói - mondotta - akiknek lapjai azt írták, hogy Csepelen Hruscsovot a munkások ízekre fogják tépni. Kérem, írják meg ezt a fogadtatást úgy, ahogy történt. A továbbiakban a szocialista országok erősödő egységéről szólt, és nagy tetszés mellett vázolta ennek szélesedő távlatait. Az Országház Munkácsy Termében szovjet részről Nyikita Szergejevics Hruscsov, magyar részről Kádár János írta alá a két ország párt-, és kormányküldöttségeinek tárgyalásairól szóló közös nyilatkozatot. Az aláírás után már a búcsú jegyében koccintottak a két ország vezetői. Másnap tízezrek torkából zúgott az éljenzés, amikor az elutazó küldöttség a repülőtérre érkezett. Hruscsov elvtárs kedves szavakkal köszönte meg a magyar nép vendégszeretetét és a szíves vendéglátást. Kádár János elvtárs az egész magyar nép nevében búcsúzott a szeretett vendégektől. A szovjet nép küldötteinek nyolc napos látogatása, találkozása ezrekkel és tízezrekkel, tovább mélyítette népeink barátságát.
Kivonatos leírás: Autók érkeznek a Csepeli Vasműbe. Az út mentén tömeg. Az emberek tapsolnak. Hruscsov egy esztergapadot tekint meg. Kádár János kalapban. Hruscsov tapsol a tribünön. Kíváncsiskodó, ünneplő munkástömeg. Hruscsov tapsol, mellette Kádár János, Dobi I. és Marosán Gy. láírási ceremónia. A háttérben Marosán Gy., Dobi I. és Münnich F. Hruscsov koccint: Biszku Bélával, Révész Gézával, Benke Valériával, Kádár Jánossal. Hatalmas tömeg a repülőtéren. Hruscsov integet. Hruscsov a tribünön beszél, mögötte Kádár János. Kádár beszél. Az egész tribün integet. A tömeg ünnepel. Hruscsov és Kádár búcsúzkodik. Hruscsov integet a repülőgép ajtajából. A repülőgép felszáll.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:
Azonosító:mvh-58-16-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem