Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg:
A második bécsi döntőbíráskodás értelmében Magyarországhoz visszacsatolt erdélyi területek újonnan megvont határvonala kettévágta az erdélyi közlekedési és vasúti forgalma szempontjából oly életbevágóan fontos Kolozsvár-Tövis közötti vasútvonalat. Az úgynevezett "székely körvasútnak", amely Székelykocsárd-Tövis szakaszon kapcsolódott a kolozsvári fővonalba, az országutakon kívül más kapcsolata nem volt az országgal. A bécsi döntés után a magyar kormány intézkedésére a leggyorsabban hozzáfogtak, hogy a Marosvásárhelyt Kolozsnagyidával összekötő keskenynyomtávú vasutat Szászlekencéig meghosszabbítsák. Ez a vonal közvetlen összeköttetést teremt a Sajómagyarost Marosrudassal összekötő, és az új határmegvonás következtében ugyancsak kettévágott normálnyomtávú vonal megmaradt szakaszával. A honvédség vasútépítő századai két és fél hónapi munkával végezték el a nagyszabású feladatot, és ezzel megteremtették a vasúti összeköttetést a Székelyfölddel. Az új vasútvonalat Varga József kereskedelem, közlekedés és iparügyi miniszter ünnepélyes keretek között nyitotta meg: "Ez a 16 kilométeres keskenyvágányú vasútvonalrész, amely a mai naptól kezdve Szászlekencét köti össze Kolozsnagyidával, a meg nem alkuvó magyar akarat, a céltudatos törekvés és az alkotó munka látható eredménye, s egyben cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy a magyar kormány gyorsan cselekszik. Egyszerű kis láncszem, amely szorosan összekapcsolja a Székelyföldet az anyaország forgalmával, s ezen a vonalrészen keresztül bonyolódik most le a Székelyföldre induló és a Székelyföldről az anyaország belsejébe érkező áru- és teherforgalom jelentős része."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:MFI
Azonosító:hfk-41-01