Elhangzó szöveg: Vérzivataros, nehéz idők, a szomorú tatárjárás tanulságai késztették IV. Béla királyt, hogy a Duna jól védhető kanyarában kővárat építsen a tatárok netaláni újabb betörése esetére, menedékül családja, rejtekhelyül a Szent Korona részére. Magas, meredek hegy tetején épült a Fellegvár, lent a folyó partján a vízivár, a mostanában tévesen Salamon-toronynak nevezett hatalmas lakótoronnyal, a kettőt összekötő erős falvonulattal, amely utóbbi lehetővé tette a vízben szűkölködő felső várnak vízellátását is a Duna vizéből. A kizárólag hadi célokat szolgáló építkezés nem nyújtott kényelmet királyi udvartartás részére. Amikor tehát Róbert Károly elhatározta, hogy székhelyét Visegrádra helyezi, mindenekelőtt a várhegy lábánál a Duna partján épített magának kényelmes palotát, akkorát, hogy falai között egy időben három királyi vendégnek és nagyszámú kíséretének tudott kényelmes szállást nyújtani. A palotát Mátyás király, aki szeretett Visegrádon tartózkodni, a maga korának szellemében, gyökeresen átépítette, mégpedig oly pompával, mint amilyennel sem előtte, sem utána magyar király nem építkezett. A palota 1541-ben, amikor a törökök Visegrádot véglegesen elfoglalták, a kemény ostrom során teljesen leégett. A 150 éves török uralom idején a tető nélkül maradt falak lassan omladozni kezdtek, majd sorsukat megpecsételte a 200 évvel ezelőtt bevándorolt telepesek hada, akik kőbányául használták, és házaikat az ott termelt kövekből építették és díszítették. A megmaradt romokat elborító törmelékhalmaz tetején lassan termőföld, a termőföldön pedig sűrű bozót, vagy gyümölcsöskertek sora keletkezett, s ezzel az egykor oly fényes palota nem csak a föld színéről, hanem az emberek emlékezetéből is végleg eltűnt. Már csak régi krónikák sárguló lapjai őrizték a fényes múlt emlékeit, így többek között Oláh Miklós esztergomi érsek leírása, aki Mátyás palotáját a Mohácsi vészt követő időkben még teljes épségében látta. Leírásában oly szépségekről számol be, hogy adatainak az újabb kor nem is akart hitelt adni, túl szépeknek tartotta. Mégis ennek a leírásnak nyomán indult meg a palota helyének megállapítására vonatkozó kutatás, mégpedig egy támfallal körülvett szép gyepes gyümölcsös kertben. Az első kutatóárok mélyéből sokszínű mázas tetőcserepek tömege, az árok fenekén pedig jó állapotban levő talajburkolat tégláira akadt az ásó. Ily szerény jelek alapján indult meg 1935-ben a kutatómunka, kezdetben lassú, majd az elért eredményekhez mérten egyre gyorsuló ütemben, úgyhogy most már a palota egyik részének maradványai teljes egészükben kibontakoznak a környező óriási földtömeg alól. Az Oláh-féle leírás szerint a palota három részre tagozódott: a középen támfalakkal kiemelt magaslaton állott a kápolna, tőle balra az immáron feltárt királyi palota, jobbra pedig a királyné hasonló fejedelmi palotája, amely egyelőre még törmelékhegy alatt várja a felderítés munkáját. A templomot jó minőségű, szép faragott köveiért, kegyelet nélküli kezek földig lebontották, csak a padozat nyomai maradtak meg, utalva Zsigmond király és Mátyás alkotó működésére. A kápolnához csatlakozott a palota földszinti termeinek sora, nagy tágas termek. Boltozatukat Mátyás készíttette. A díszes, famennyezetes termek sora az első emeleten volt, ez mind nyomtalanul eltűnt, csak néhány gazdagon faragott ablak kőkeretének töredéke maradt fenn számunkra. Az ásatás fő érdekessége azonban a földszinti teremsor alatt elterülő mélyített udvar, a Mátyás építette díszudvar. Régi kolostorudvar módjára, gótikus boltozatú kerengőfolyosó vette azt körül, mind a négy oldalán. Ennek a folyosónak a falai is elpusztultak, csak az az egyetlen fal maradt meg félig-meddig épségben, amely a fölötte emelkedő palota falát alkotta. Itt láthatók még a boltozat lábai, szépen faragott gyámkövekkel. Az udvar belsejében, a körítő falak tövében kőből való ülőpadok húzódtak végig, közepét pedig az Oláh Miklósnál részletesen leírt vörös márvány kút foglalta el. A kút legnagyobb része elpusztult ugyan, de magmaradt az alépítményül szolgáló lépcsőzet és a nyolcszögű medence, Mátyás király címereivel díszített három oldallapja. Ezeknek a teljes épségben fennmaradt hatalmas kőlemezeknek megtalálása volt az ásatás legnagyobb szenzációja, egyben világraszóló megbecsülhetetlen eredménye. Díszítő faragásuk a legszebb olasz reneszánsz munkákkal vetekszik. Faragásuk az 1470 évet közvetelenül követő időkre tehető, tehát megelőzte valamennyi ismert Mátyás korabeli reneszánsz stílusú töredékünket. A három címer: a magyar címer Mátyás hollójával, a cseh királyi és a besztercei grófi oroszlán. A legújabb ásatások során találták meg, sajnos több darabra törve a szökőkút vörös márvány tálját is. Egyéb töredékek, mint például kis márványoszlopocskák sorozata, melyek egy gazdag kőkorlátnak voltak tartozékai, egy márványból való címerrészlet, mely a Mátyás utáni kor alkotása, egy oroszlánfőt ábrázoló töredék, egy kis angyalfej, mely az egyik legnagyobb olasz mester munkája lehetett, mind igazolják, hogy az Oláh-féle állítások minden tekintetben fedik a valóságot. A Mátyás korabeli díszudvarból ülő fülkékkel gazdagon alakított folyosón keresztül átjárás szolgált a királyné palotája felé. A közeljövőnek lesz feladata ennek az összefüggésnek felkutatása és felderítése.

Kivonatos leírás: