Elhangzó szöveg: Utolsó önarcképével búcsúzunk festészetünk egyik kimagasló alakjától. Hét évtizedes munkásságáért ez évben az érdemes művész kitüntetésben részesül. Töretlen alkotókedvvel kutatta a szépet, s ami szívének a legkedvesebb volt, a magyar táj ezernyi színét, hangulatát. Utolsó képén alig három hónappal halála előtt a házat örökítette meg, ahol lakott. Róla emlékezve az ő szavait idézzük, ahogy ez év tavaszán itt, festményei között a rádióriporternek mondotta: Hát, sajnálom, hogy egyszer mégiscsak itt kell hagyni ezt a gyönyörű világot. Ha a halál kiüti az ecsetet egyszer a kezemből, evvel fogok a sírba leszállni, hogy szeretnék még egyszer születni, hogy újra kezdhessem ezt a gyönyörűséget. Művésztársai, államunk vezetői, s mi mindannyian utolsó búcsút veszünk a mestertől, akinek annyi szépet köszönhetünk.

Kivonatos leírás: Edvi Illés Aladár: önarckép. Ünnepség Dobi István kitüntetést ad át a művésznek. Edvi Illés festményei. Edvi Illés lakóháza, külső és belső képek. Temető, koporsó, gyászolók, közben Edvi Illés hangja. Kisfaludy-Stróbl Zsigmond búcsúztatja, Aczél György, Münnich Ferenc, Orbán László a gyászolók között. Pap megszenteli a koporsót, leeresztik a sírgödörbe.