Inzertszöveg:
Nagyverseny a Millenárison (Csőke József, Szabó Árpád, Macskássy János)
Elhangzó szöveg:
A német Lewandowski és a magyar Bicskei repülőfutamával kezdődött az ötödik NDK-magyar kerékpáros pályaverseny. A világos mezes Lewandowski vezeti fel a futamot. A repülőversenyben a két versenyző egymást figyelve helyezkedik, hogy alkalmas pillanatban megnyissa a tulajdonképpeni versenyt. Az első kör taktikai csatározásai után Bicskei a háttérből hirtelen előre tör. Lewandowski csak későn tudta átvenni Bicskei iramát és a magyar versenyző tizenkét egész hattized másodperces utolsó, kétszáz méteres idejével biztosan győzött. Nagy küzdelmet ígért a motorvezetéses verseny, mert rajthoz állt Meister, a múlt évi világbajnok, és Kánya, a régóta veretlen magyar bajnok is. A rajt után minden versenyző motoros párjához csatlakozik. Hetvenhárom körön keresztül hetven-hetvenöt kilométeres sebességgel folyt a küzdelem. A magyarok nagyszerűen versenyeztek. A hetedik percben a magyar Simó elhódította az első helyet, később pedig nagy meglepetésre még le is körözte a német versenyzőket és váratlan, de megérdemelt győzelmet aratott.
Kivonatos leírás:
Magyar-NDK kerékpáros pályaverseny. Repülőverseny a teknőben, a pályán. A győztes Bicskei. Motorvezetéses verseny. Győztes a magyar Simó.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1959_25-12