1961. június
Magyar Filmhíradó23.
Hruscsov és Kennedy találkozása Bécsben 1729 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Bécs (Bokor László, Farkas Kálmán)
Elhangzó szöveg: Két bécsi napról szól a tudósítás. Két napról, amelyen Hruscsov és Kennedy találkozott egymással. Bécs szállodái teljesen megteltek, így hát egy laktanyát is berendeztek a száz meg száz újságíró fogadására. Az ebédlőben egymás mellett a szovjet és amerikai zászló, az utcákon pedig gyorsan elkelnek a Hruscsov és Kennedy képével ellátott emléklapok. A Hofburg előtt százával gyülekeznek a hírügynökségek, lapok, fotó, rádió és televízió-társaságok kocsijai. Sok nyelven tárgyalva várják az első híreket s tudósítók. S íme az első hír: Hruscsov különvonata befutott a Süd-ostbahnhofra. A vendégeket Scharf köztársasági elnök, Gorbach kancellár és katonai díszszázad várta a pályaudvaron. Az utcákon pedig mosolygó, barátságos bécsiek. Másnap reggel a Bécs-Schwechati repülőtéren. Lám az esernyőket is előkészítették, mert bizony esik az eső Kennedy elnök fogadásán. Itt a Weidlich gassén, az amerikai nagykövet rezidenciáján tartják az első tanácskozást. A villa lépcsőjén Kennedy fogadja a szövet miniszterelnököt. Az első találkozás. Az első kézfogás. Az első ismerkedő szavak. Odabent megkezdődnek a tanácskozások, s a kívül rekedtek érthetően türelmetlenek. Este, a fényárban úszó Schönbrunni kastélyban Scharf elnök látta vendégül a Bécsbe érkezett magas személyiségeket. A második tanácskozás színhelye a Reisnerstrasse, a Szovjet Nagykövetség épülete. Most Hruscsov a házigazda, ő üdvözli Kennedyt először az osztrák főváros egy darabka szovjet földjén. Csak itt, a második napon lehetett néhány felvételt készíteni a megbeszélésről. Az emeleti ablakok mögött tárgyal Hruscsov és Kennedy. Az idő kiderült, de nyilván nemcsak azért várakoznak a bécsiek ilyen türelmesen. Jó hírre, eredményes tárgyalásra várnák. S a Hofburgban is hírekre várva gyülekeznek a tudósítók. A világsajtó ezernyi képviselőjének Salinger és Harlamov, a két szóvivő tartott közös sajtókonferenciát. Egymásután hangzanak el kérdések a világpolitika legfőbb problémáiról. Még néhány külön kérdés a szovjet szóvivőhöz majd munkához látnak az újságírók a Hofburg folyosóin, termeiben, a sajtóközpontban. Száll a hír a világ minden tájára: Hruscsov és Kennedy befejezte kétnapos, hasznos találkozóját.
Kivonatos leírás: Utcaképek, újságírók, Hruscsov érkezése vonaton Scharf fogadja, Gordbach kancellárral, Kennedy érkezik a repülőtérre, az amerikai nagykövetségen Hruscsov és Kennedy első kézfogása, Schönbrunnban: Scharf elnök, Hruscsov és Kennedy, a szovjet követségen Hruscsov fogadja Kennedyt, sajtótudósítások a sajtóértekezleten
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1961_23-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem