1960. július
Magyar Filmhíradó30.
Két nyári építőtábor 1594 megtekintés, 0 hozzászólás, 6 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: KISZ-esek között (Bokor László, Fehéri Tamás, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg: Meglestük, hogyan élnek fiataljaink a KISZ nyári építőtáboraiban, kettőben a húszegynéhány közül. A balatonújhelyi tábor lányait már hajnalban kint találtuk az állami gazdaság földjein. A tábornyitó csoport, ez a kétszáz Somogy megyei gimnazista lány két héten át dolgozott a munkaerőhiánnyal küszködő gazdaságban. Munka után jól esik a málnázás. Ezen a napon az Anna Frank és a Vidám brigád volt a legkiválóbb. A tíz lány hat munkaóra alatt háromszáz kiló zöldbabot szedett le, övék a vándorzászló, őket köszönti az egész tábor. Amikor Tiszasülyre érkeztünk, munkában találtuk a szerkesztőbizottságot. A KISZ építőtábor újsága beszámol a Szolnok megyei középiskolás diákok önkéntes munkájáról. Augusztus 20-ára itt elkészül az öntözőcsatorna, amely ezerötszáz hold földet tesz majd virágzóvá. Ebéd után fontos esemény tanúi lehettünk. Íme, a labdarúgó bajnoki döntő első gólja. Amíg visszaszerzik a labdát, bemutatjuk azokat, akik a futball kényelmesebb fajtáját kedvelik. A tábor postahivatalának díszes bélyegzője az egész országba elviszi a híradást KISZ-eseink jól sikerült nyári táborozásáról.
Kivonatos leírás: A balatonújhelyi leány építőtábor. Zöldbabszedés, málnázás. A munkaverseny eredményhirdetése. Tiszasülyi tábor. Szerkesztőbizottság, az Ifjú csatornaépítők lapjával. Öntözőcsatorna építése. Foci. Tábori posta.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-60-30-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem