1962. május
Magyar Filmhíradó22.
Kádár János 50. születésnapja 2686 megtekintés, 0 hozzászólás, 2 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Kádár János 50 éves
Elhangzó szöveg: Öt évvel ezelőtt készültek ezek a felvételek, azon a nevezetes 1957-es május elsején. Szeretet és bizalom kíséri mindenütt, gyűléseken, összejöveteleken, a néppel való rendszeres találkozásokon Kádár Jánost, a párt első titkárát, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökét. A párt és a kormány töretlen vonalú politikája, népszerűsége e szeretet forrása. Mindig együtt a néppel – ez jellemzi a párt irányvonalát, ez fogalmazódott meg ezen a győri vasárnapon, az alkotmánynapi gyűlésen. (Kádár szinkron): "Szocialista társadalom fölépítése, az ország felvirágoztatása, az nagy nemzeti cél, és ennek megfelelően az egész dolgozó nép műveként jöhet csak létre, és helyes…" Ennek a nagy népi, nemzeti ügynek az igaz, bátor harcosát köszöntjük most, 50. születésnapján. A Szocialista Munka Hőse kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Beszédéből idézünk (Dobi szinkron): "hadd kívánjam még Kádár elvtárs neked azt, hogy soha ne hagyjanak el azok az erények, amelyek benned élnek, szocializmust építő népünk javára, s szocialista társadalmi rendünknek a javára." Erőt, egészséget Kádár elvtárs!
Kivonatos leírás: Archív felvételek: 1957. május 1. - emberekkel teli Hősök tere. Kádár János a felvonulók között, mellette Biszku Béla. Plakátok, transzparensek. Kádár a VII. Bányásznapon beszél (nem hallható). A hallgatóság. Virágot kap egy bányásztól, megölel egy idős nőt. Győr: Kádár János beszél az alkotmánynapi gyűlésen (szinkron). Közelről a Szocialista Munka Hőse kitüntetés és az oklevél. Kádárral szemben: Marosán, Dobi és Kiss Károly. Dobi köszöntő szavai (szinkron). Kádár János átveszi a kitüntetést. A háttérben: Biszku B., Kállai Gy., Fehér Lajos, Apró Antal, Szirmai I., Münnich F., Fock Jenő.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-62-22-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem