1962. december
Magyar Filmhíradó49.
Budapest levegőjének szennyeződése 624 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A főváros levegőjéért (Rózsa János, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: A világ szinte valamennyi nagyvárosában a mozdonyok gőze, füstje és korma rontja a sűrűn lakott területek levegőjét. Ezzel a problémával foglalkoznak a levegő egészségügy szakemberei. A füst a legkisebb mennyiségben is ártalmas lehet. Mint a mérések mutatják, még egy kis cigarettafüst eltakarja és kiszűri a nap ibolyántúli sugarainak zömét. A gépjárművek látszólag vékony füstcsíkja a szervezetre mérgező hatású szénmonoxidot tartalmaz. Az adagoló helyes beállításával ezen javítani lehet. A legtöbb gondot a háztartások helytelen tüzelése, és a belterületen lévő gyárak okozzák. Füstöl a kémény. Több oxigén kell a tüzeléshez. Egy csavarás az adagoló berendezésen és máris megszűnik a fekete füstképződés. Így füstöl helytelen tüzeléssel az erőmű kéménye. A kelenföldi kísérleti olajporlasztó berendezéssel megtalálták az olaj és a levegő adagolásának helyes arányát, az elektromos porleválasztó pedig a legfinomabb szemcséket sem engedi ki a levegőbe. Ma így működik a kémény. Sok helyen nem fordítanak ilyen nagy gondot a levegő tisztaságának a megóvására. Ahol netalán nem lenne, oda szállítanak egy vígan füstölgő kéményt.
Kivonatos leírás: Füstöt ontó mozdonyok. Cigarettafüst-vizsgálat. Kilátás a pesti oldalra, a távolabbi részek ködbe burkolóznak. Autóbusz kipufogója sötét füstöt ereget. Füstölgő teherautó az úton. Lakóházak, gyárak füstölgő kéményei. A fűtő beállítja az adagolóberendezést. Az erőmű helytelenül füstölő kéménye, az elektromos porleválasztó, és a jól beállított, alig-füstölő kémény. Füstölő gyárkémények. Füstölgő kéményű aszfaltolvasztó kocsi szállítása.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-62-49-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem