1964. február
Magyar Filmhíradó8.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Zárszámadás Makón (Csőke József, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: Termelőszövetkezeteink évről-évre felmérik hogyan gazdálkodtak földjeiken, a nagy táblás határban. Közös munkájuk eredménye az évi termés, a közös jövedelem. A gépesített növénytermesztés és betakarítás mellett a szakszerű állattenyésztés is növeli a közös vagyont. A fejlődő állatállományhoz pedig mind több takarmány szükséges. A közös, termelőszövetkezeti gazdaságok adják az élelmiszer nagy részét. A makói téeszek az elmúlt évben sok tízezer mázsa burgonyát küldtek piacra. A zöldségellátásban is élen jártak az országban. A híres makói hagyma is gazdagabban terem a közös földeken. Nem csak kielégítik a hazai szükségleteket, de jut a nyugat-európai és tengeren túli piacokra is. Makóra is ellátogatott Kádár János miniszterelnök Csongrád megyei útja során. A makói föld híres termékeiből összeállított kosarat kapott ajándékba a Lenin téesz tagságától. Barabás József elnök a zárszámadó közgyűlésen elmondta, hogy a 13 ezer holdas szövetkezetnek az elmúlt évben 43 millió forint bevétele volt. a tsz tagjai jó munkájuk eredményeként 62 forintot kaptak munkaegységenként. A közgyűlésen felszólalt Kádár János miniszterelnök is. Tolmácsolta a kormány üdvözletét. További sikeres és szorgalmas munkát kívánt a tagságnak.
Kivonatos leírás: A TSZ búzaföldjei. Aratás, szarvasmarha etetés. Kukorica feldolgozás, krumpli aratás. Zöldség, hagyma feldolgozás, rakodás. Kádár János makói látogatáson – ajándékot kap a Lenin TSZ tagjaitól. Borbás József elnök beszél a zárszámadó közgyűlésen. Kádár János miniszterelnök felszólalása.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1964_08-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem