Inzertszöveg:
Automata, oh! (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg:
Munka után milyen jó lenne sorban állás nélkül vásárolni. Vasár- és ünnepnapokon a boltok zárva vannak, pedig ilyenkor is jó lenne venni egyet s mást. Egyedül az árusító automaták szolgálnak ki bennünket éjjel-nappal, megállás nélkül. Nem csoda, hogy már évek óta elterjedtek az egész világon. Az utóbbi hónapokban Budapesten is felszereltek néhányat. Az üzembentartó Közért Vállalat igyekezett a választékot bővíteni. A pestiek kezdik megszokni és megszeretni az automatákat. Elterjedésüket azonban sok minden akadályozza. A forgalomban lévő legnagyobb fémpénzünk a kétforintos. Amíg ez nem változik, 10 forintnál nagyobb értékű árut nem árusíthatnak. Színházban, moziban a néhány perces szünetben jól jönnének az italautomaták. Van is belőlük néhány, de egyelőre raktárban. Ugyanis elavult előírások miatt átalakításra várnak. Pedig a Szovjetunióban sok ezer ugyanilyen automata működik már évek óta, kifogástalanul. Jó lenne, ha nyáron már mi is automatákból ihatnánk a hűsítőt.
Kivonatos leírás:
Automaták Budapesten. Pénzbedobással étel, ital és cigaretta vásárolható. Színház büféje. Sok ember automata nélkül. A Szovjetunióban működő utcai automaták.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-65-12-05