Inzertszöveg:
Egy milliárd könyv (Bokor László, Fifilina József, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Munkája közben látogattuk meg Tiszay Andor kultúrtörténészt, aki 20 év magyar irodalmának eredményeit összegezi új művében. A több tízezer kötetes házikönyvtár mellett a film is őriz könyvemlékeket. Őrzi képeit a küzdelmes munkának, amely a felszabadulás utáni első könyvnapot épp most 20 esztendeje megteremtette. Nagy érdeklődés kísérte megjelenésekor a többi között Erdei Ferenc, Kállai Gyula és Bölöni György könyveit. Az inflációs, adópengős könyvnapok után jött a forint, sok új könyvnappal és könyvsikerrel, százezrekben ébresztve fel a szép szó iránti vágyat. Ma már korszerű gépekkel, művészi kivitelben készül a magyar könyv. Elégedetten tekinthette meg a szakközönség is a Nemzetközi Könyvművészeti Kiállításra induló hazai kollekciót. E sokrétű anyag kiadóink elmélyült, gondos munkáját dicséri. De túl a kiállítás vitrinjein, ma már UNESCO statisztikák bizonyíthatják, hogy a magyar könyv - hasznos tartalom, ízléses külső és kiváltképp olcsóság tekintetében a világranglista elsői közé tartozik. Könyvkiadásunk 20 éves mérlege több mint 1 milliárd példányt jelez. Vagyis minden egyes magyar állampolgárra 100 új magyar könyv jutott e két évtized alatt.
Kivonatos leírás:
Tiszay Andor kultúrtörténész, otthonában, könyvei közt. Archív felvételek. Nyomda, készülődés a Könyvhétre. A Szikra Nyomda és Kiadó könyvsátra. Erdei Ferenc dedikál, Kállai Gyula, Bölöni György könyvet lapozgatnak. Könyvválaszték. A mai könyvnyomtatás. A Nemzetközi Könyvművészeti Kiállítás magyar anyaga kiállítva. Asztalnál olvasó férfi egyre több könyvvel körülvéve.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-65-17-02