Inzertszöveg:
Moszkvai séta (Fehéri Tamás, Fifilina József)
Elhangzó szöveg:
Napsütéses őszi időben repülőgéppel érkeztünk Moszkvába. Csak néhány percet töltöttünk a repülőtér modern várócsarnokában, s máris megérkezett a menetrend szerinti helikopter, amely a város központjába repíti az utasokat. A Szpasszkij-bástya órája éppen egyet ütött, amikor a Vörös-térre értünk, ahol akkor is ezrek várakoztak, hogy Lenin emléke előtt leróják kegyeletüket. A Kreml ősi falaitól néhány száz méterre épül a hipermodern Rosszija szálló, amely egyik jellegzetes épülete lesz a modern Moszkvának. Az erősen szaporodó gépkocsi-forgalomnak lassanként már szűknek bizonyulnak a város közismerten széles utcái is. Ezért is épül lépten-nyomon a sok gyalogos aluljáró. Moszkva utcáin sétálva, nagyon sok épülő lakóházat láttunk. Feltűnt, hogy milyen változatos formai megoldásokat alkalmaznak, és hogy milyen nagyok az új lakások ablakai. A csillag alaprajzú KGST-palota Moszkva egyik új látványossága lesz. Az Osztankino kerületben épülő televízió-torony a világ egyik szenzációja. A szerelők már 384 méter magasságban dolgoznak. A torony tövénél épülnek az új televízió-központ stúdiói. Az új moszkvai televíziótorony a világ legmagasabb építménye lesz.
Kivonatos leírás:
Repülőtér modern várócsarnok. Helikopterről a város. Vörös tér sor a Lenin Mauzóleum előtt. Rosszija szálló. Városkép. KGST palota /külső/. Épülő tv-torony, tv stúdiók.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1966_45-01