Inzertszöveg:
A mezőgazdaság szolgálatában (Szabó László)
Elhangzó szöveg:
A különböző talajok termékenységükben és egyéb tulajdonságaikban jelentősen eltérnek egymástól. Sok helyütt jó minőségű feketeföldön gazdálkodnak. Másutt - például a Tiszántúlon -, gyengén termő szikeseket találunk. A Duna-Tisza közén pedig a homok az uralkodó. Az ország talajtakarója tehát meglehetősen tarka. S mivel a különböző talajok különböző művelést igényelnek, a szakemberek tervszerűen vizsgálják a talajt. Az egyes talajmintákat modern laboratóriumokban alapos elemzésnek vetik alá. Ennek alapján készítik el a mezőgazdasági üzemek részére a talajtérképeket, amelyek eligazítást nyújtanak a gazdálkodás sokrétű kérdéseiben. Többek között választ adnak arra is, hogy az egyes műtrágyaféleségekből mennyit és milyen arányban igényel az adott talaj. A térkép segítségével pontosan meghatározhatják a szántás legcélszerűbb mélységét is. Egyes helyeken, például ahol a mélyszántás a terméketlen réteg felhozásával és a humuszos felület leszántásával tönkretenné a talajt, csak sekélyen szabad szántani. Másutt, ahol a talaj megengedi, továbbra is a mélyszántás a helyes művelési mód. A talajtérképek jelentős segítséget nyújtanak a termelőszövetkezetek eredményes gazdálkodásához.
Kivonatos leírás:
Mintavétel, talajszerkezet-vizsgálat után készítik a talajtérképeket, az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézetben, ami alapján választják ki a megfelelő műtrágyát és szántásmódot.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_12-03