1967. május
Magyar Filmhíradó21.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: BNV (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: Kossuth Lajos kezdeményezésére, 125 évvel ezelőtt nyílt meg a régi Pesti Vigadóban az "Első magyar iparműkiállítás", amelyen a legjobbakat, köztük Kölber Jakab hintóit és a Herendi Porcelángyár étkészletét éremmel tüntették ki. Már mozgófilm örökítette meg az 1918-as első Keleti Vásár megnyitását. A kiállítók között szerepelt Bulgária és Törökország is. Részletesebb beszámolót készítettek 1925-ben, az első igazi nemzetközi vásárról, amelyen 822 kiállító, nagyrészt külföldi vett részt. Vajon mi érdekelte akkor leginkább az embereket? Ugyanaz, mint ma: az ennivaló és a bor, a nőket az öltözködés, a harisnya, és már akkor is mindenkit a legújabb kávéfőző készülék. Úgy látszik, a kávé már akkor megkezdte hódító útját. Bár a szenzációt a rádió jelentette, hiszen abban az évben, 1925-ben indult meg Magyarországon a rádióadás. Íme, a Budapesti Nemzetközi Vásár madártávlatból 1925-ben, és ma 1967-ben. 34 országból 1291 kiállító hozta el a nagyvilág legfrissebb termékeit, s a magyar kiállítók iparunk legszebb, legjobb áruit. Az ünnepé1yes megnyitó igazi tavaszi zivatarral tréfálta meg a meghívottakat, akik a Könnyűipari Pavilonban a legszebb termékekben és látványos divatbemutatóban gyönyörködhettek. A Petőfi-csarnokban láthattuk a legújabb magyar háztartási gépeket, a ruhát kímélő lengőlapátos mosógépet és a Lehel hűtőgépcsalád modern formájú új tagját. Láttuk a Csepel gyár új formájú kerékpárjait, köztük a kis helyen elférő camping-kerékpárt. Az Orion gyár bemutatta színes televízióit, de bennünket jobban érdekelt a gyerekek és a por elől zárható, új készülék. Hordozható miniatűr televíziót és újvonalú rádiókat matattak be a Szovjetunió pavilonjában, és többek között egy új orvosi készüléket, amely műtét nélkül oszlatja szét a vesekövet, úgy mint itt most a kavicsot. A kiállítás egyik műszaki érdekessége az ötven méter magas román olajfúró torony. Íme, egy kis ízelítő a Budapesti Nemzetközi Vásárról, amely az eddiginél még fontosabb szerepet kap gazdasági életünkben, de elsősorban külkereskedelmünkben.
Kivonatos leírás: A magyar ipari kiállítások történetének rövid összefoglalója - (archív flmek segítségével ) - után a frissen nyílt BNV résztvevőiről, és árucikkeiről. Snittek: Kossuth népe, ipartörténet, kereskedelem története, BNV, Petőfi Csarnok, Pesti Vigadó, divatbemutató, háztartási gépek, Lehel Hűtőgépgyár, Csepel kerékpár, Orion televízió, orvosi műszertechnika, Bulgária, Törökország.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_21-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem