1967. október
Magyar Filmhíradó43.
Felajánlások a vietnámi nép megsegítésére 1143 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Vietnam (Róna Péter, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg: Az amerikai imperialisták szüntelen barbár bombatámadásokat intéznek a Vietnami Demokratikus Köztársaság városai és falvai ellen. A hősök országa elszántan védekezik. A szétlőtt iskolák, bomba szaggatta, földig rombolt kórházak helyett azonban újakat kell építeni. S a megpróbáltatások, szenvedések közepette Vietnam mellett áll a haladó világ. Tavaly márciusban több mint 60 ország békeharcosainak képviselői előtt hangzott el a magyar Béketanács felhívása, egy nagyszabású Vietnam megsegítését szolgáló akció kezdeményezésére. S a magyar nép sietett eleget tenni a felhívásnak. Felajánlások, adományok és külön műszakok útján, csaknem 24 millió forint gyűlt össze, amiből egy 340 ágyas modern kórház és egy-egy kétszáz ágyas tábori kórház teljes felszerelését, valamint 8 iskola számára szemléltető eszközöket és tanszereket adományozhattunk. A magyar nép ajándékát dr. Sík Endre az Országos Béketanács elnöke adta át a vietnami nép képviselőinek.
Kivonatos leírás: Az Országos Béketanács a magyar nép ajándékát adja át a vietnami nép képviselőinek. Az esemény kapcsán vietnami békés és háborús képsorokat láthatunk. Országos Béketanács. Vietnam politikai nagygyűlés, orvosi eszközök, gyerekek a háborúban, felajánlások, segélyek, dr. Sík Endre.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_43-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem