1969. március
Magyar Filmhíradó13.
A Tanácsköztársaság 50. évfordulója 1652 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A Tanácsköztársaság évfordulóján (Bokor László, Farkas Kálmán)
Elhangzó szöveg: A Budavári Palota újjáépült szárnyában, a Budapesti Történeti Múzeum új otthonában, a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára megnyílt a munkásmozgalom nagy értékű dokumentumaiból s más emlékeiből összeállított ünnepi kiállítás. A kegyelettel őrzött tárgyak és fényképek múzeumi némaságukban is beszédes tanúi 1919 történetének. A legendás 133 nap múltunk legdicsőbb korszakai közé tartozik. A proletárdiktatúra megvalósítóinak nagy tetteit ismerte el az Elnöki Tanács az évfordulón adományozott magas kitüntetésekkel. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjét kapta többek között: Ék Sándor Kossuth-díjas festőművész, Dr. Hajdu Gyula professzor, Hevesi Gyula akadémikus, Nógrádi Sándor nyugalmazott vezérezredes és Lukács György akadémikus. A Tanácsköztársaság egykori harcosai közül a nagy évfordulón mintegy ötezren kaptak kitüntetéseket. Március 21-ének előestéjén a Parlament kongresszusi termében az MSZMP Központi Bizottsága, a Kormány, a SZOT és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ünnepi ülést tartott. Losonczi Pál megnyitója és Kállai Gyula ünnepi beszéde után hét szocialista ország küldöttei köszöntötték az első magyar proletárállam jubileumát. A szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője: Dmitrij Poljanszkij első miniszterelnökhelyettes; a Bolgár Népköztársaság nevében Ivan Popov miniszter, majd a Csehszlovák Szövetségi Kormány elnökhelyettese, Samo Falan beszélt. Piotr Jaroszewicz miniszterelnökhelyettes a lengyel; Friedrich Ebert az NDK és Gheorghe Apostol a román delegáció vezetőjeként köszöntötte az ünnepi ülést. Majd a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségének meleghangú üdvözlő levelét olvasták fel. "Lenin hívó szavára a magyar nép 1919-ben forradalmi tettekkel válaszolt! - ez jut kifejezésre Kiss István művészi szoboralakjában."- mondotta avatóbeszédében Ilku Pál, művelődésügyi miniszter. Párt és állami vezetők, külföldi delegációk hozták el az utókor hálájának emlékkoszorúit a Tanácsköztársaságért honvédő háborúba induló katona szobrának talapzatához. Egy másik emlékmű is elkészült a nagy évfordulóra. Vasból és acélból. A 12- es számú páncélvonat. A Magyar Vöröshadsereg 18 páncélvonata közül ehhez fűződik a legtöbb legenda. Eperjesen is túl, végig Szlovákián, egészen a lengyel határig kattogtatta kerekeivel és géppuskáival a forradalom üzenetét. Korhű páncélvértjét és fegyverzetét az egykor rajta szolgált katonák elbeszélése és fényképek alapján rekonstruálták Borsod megye ifjúmunkásai. Pavel Beljajev űrhajós ezredes és dr. Csanádi György miniszter mondott üdvözlőbeszédet, amikor hat főnyi legénységével, sokezer érdeklődő előtt elindult kétéves országjáró körútjára a gördülő múzeummá szelídült páncélvonat.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_13-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem