Inzertszöveg:
ILYEN LESZ ÓBUDA (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg:
Óbuda helyén már a rómaiak uralma idején fontos település volt. Itt volt 400 éven át a Római Birodalom északkeleti sarkpontja, nagy katonai táborral, és polgárvárossal. A kőbe merevedett emlékek a mai napig fennmaradtak, felidézve a csaknem 2000 év előtti élet érdekes részleteit. A mai Óbuda bőviben van a későbbi korok emlékeinek is. A Zichy kastély a barokk stílust követi. Az 1820-ban épült zsinagóga klasszicista vonalú. A hangulatos, girbe-görbe utcák egyrészt festői látványt nyújtanak, gyakran színhelyei filmfelvételeknek, érdekes témái a művészeknek, kellemes bolyongó-helyei a turistáknak és a szerelmeseknek. Másrészt viszont laknak is ezekben a házakban, ami egyre nehezebb. Így aztán érthető, hogy a következő évek egyik legnagyobb szabású lakóházépítése itt, Óbudán lesz. A Szentendrei út és a Vörösvári út torkolatában a Bécs felé irányuló forgalom csomópontja a Flórián tér. Íme, jelenleg ilyen rendezetlen, ideiglenes. A tervek szerint ezen a helyen emelkednek majd Óbuda közösségének központi épületei. Külön érdekesség, hogy az utcák szintjén zajló járműforgalom nem keresztezi a gyalogosforgalmat, amely egy szinttel feljebb lesz. Valamennyi épület megközelíthető erről a közlekedési utak fölé emelt összefüggő járdáról. Másik érdekesség, hogy a házak alatt át lehet majd járni. A tervezők szerint ez a megoldás levegősebbé, kevésbé nyomasztóvá teszi az ottlakók számára a hatalmas háztömböket. Az új házak között továbbra is helyet kapnak a régi idők emlékei. Több, úgynevezett rezervátum marad, köztük a Fő tér is, megőrizve a műemléket és a környező szűk utcák jelenlegi kepét. A Flórián tér régi düledező házai között már megjelent az első fecske, az új, előregyártott elemekből épült első háztömb. Ezt követi majd a többi, hiszen a tervek szerint a bontásra érett 3500 lakás helyén 12.000 kényelmes, új lakás épül.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_27-01