1970. augusztus
Magyar Filmhíradó33.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Balaton, te drága! (Magyar József)
Elhangzó szöveg: [Kislány]: "Kedves Nagymami! Amikor Anyu meglátta a vizet, felsikoltott, hogy ó Balaton, te drága! De apu leintette, és elmentünk szállást keresni. Nagyon szép „szladikat” láttunk, de apu szerint azokat nem bérelszámolóknak építették. Ezért aztán próbáltunk olyan helyet keresni, amit pont bérelszámolóknak csináltak. Irtó nehéz volt ilyet találni, de végre sikerült. Nagyon klassz helyen volt, csak apu káromkodott, pedig csak 250-et kellett fizetni négyünkért, naponta. Azután a strandra mentünk, és szerencsénk volt, mert még pont befértünk. Ott anyu bérelt négy gumimatracot, hogy boldogok legyünk. Érdekes módon apu mikor megtudta, hogy 48 forintot kell fizetni a matracokért öt óra hosszára, egyáltalán nem látszott boldognak. Fürdés után bementünk az első étterembe a közelben, de apu kisütötte, hogy ezt az éttermet valami maharadzsának építették, és mentünk tovább. A másik étteremben is maharadzsák ültek, meg Odze bácsi, a kárpitos, akiről nem is sejtettem, hogy maharadzsa. Mentünk tovább, de Siófokon majdnem minden étterem ilyen. Azután, mikor már támolyogtunk a fáradtságtól, apu felordított, hogy ezt keressük. Itt rettenetesen tűzött a nap, amikor leültünk ebédelni, de a kiszolgálás szerencsére olyan volt, hogy mire fizettünk az ebédért meg a vízért, már teljesen árnyékba borultunk. Apu leginkább. Ebéd után motorcsónakázni akartunk, de apu azt állította, hogy nagy szerencsétlenség lenne a családra, ha megtennénk. És különben sem tetszik neki a csónak színe. Csónakozás helyett leginkább mini-golfoztunk, ami egy igen előkelő játék. Húsz forint egy órára. Azonkívül rendkívül titkos és bizalmas játék is, mert aki játszani akar, annak be kell írni a nevét meg az adatait, még a jegye számát is egy könyvbe, amit erősen őriznek. Akik külföldről jönnek ide játszani, ezt egyáltalán nem értik, de a néni, aki a könyvet őrzi, biztosan tudja. Mert megszomjaztunk, elmentünk egy presszóba, ami egy szálloda tetején van, és ahonnan irtó jó kilátás van a Balatonra. Én lenéztem, és egyáltalán nem szédültem, csak apu szédült el, amikor fizetett: kétüveg sört és két Colát. Másnap ezért teljesen új életet kezdtünk, és ott étkeztünk, ahol a többi népek, akik se nem beutaltak, se nem maharadzsák, és nem hisznek a tábláknak, amikre az van, hogy nagyon olcsó árak. Ott fürödni is lehetett, mert az egy nagyon jó helyen van, közvetlenül a móló mellett, Siófok legszebb helyén. Rengeteg külföldi is volt ott, de azok a parton ültek a köveken, mert tudták, hogy máshol kell a hely a szemétnek. Irtó érdekes táblák voltak ott, amiket senki sem értett, és mindenki nevetett rajtuk, csak apu nem, mert ő csak számolt meg számolt, és azt mondta, hogy előbb megyünk haza, mert anyunak kivételesen igaza volt, mikor első napon felsikoltott: Balaton, te drága!"
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1970_33-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem