1970. október
Magyar Filmhíradó44.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Kispest (Szabó László)
Elhangzó szöveg: Száz évvel ezelőtt alakult várossá Kispest, az akkori Budapesttel közvetlenül határos munkástelepülés. Ma a főváros XIX. kerülete. A századfordulón készült fényképeket összehasonlítva a mai helyzettel, sajnos túl nagy fejlődést nem láthatunk. Kispest egy-egy része még ma is elevenen idézi József Attila A város peremén című versének jóformán minden sorát és hangulatát. A teljesen körbeépített településnek terjeszkedési lehetősége nem volt. A fejlődést csak magasházak építése oldhatja meg. Ezt mutatja már a makett, amely a negyedik ötéves tervben lefektetett törvényt tükrözi. A kerület egy része kertváros. Imitt-amott akár egy üdülőhely is megirigyelhetné a látképet. Sajnos a hangulatos városrészt nagyon lerontják a tömegével felépült sufnik és bódék. S úgy látszik, a fél évszázad nem volt elegendő ahhoz, hogy levonják a tanulságot. A vadonatúj lakótelep mellett már ott éktelenkednek a vadonatúj kősufnik is, igaz, ma már garázsnak nevezik. Kispest legrégibb üzeme a Vörös Csillag Traktorgyár Hofherr néven majdnem egyidős Kispesttel. Régen és ma is a mezőgazdaság egyik legnagyobb ipari üzeme. Ám ez a gyár s a többi Kispesten termelő üzem is úgy látszik, restelli kerületi illetőségét, mert egyikük nevében sem szerepel a Kispest név. Az erőmű és a textilgyár viszont büszkén viseli a Kispest nevet. Pusztán az a szépséghiba, hogy mindkettő Lőrincen van.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1970_44-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem