1971. július
Magyar Filmhíradó29.
125 éves a magyar vasút 3200 megtekintés, 0 hozzászólás, 5 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: 125 éves a magyar vasút (Borsodi Ervin, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg: A mai Nyugati pályaudvarról, a hajdani indóházból fut ki a szerelvény, akárcsak 125 évvel ezelőtt, amikor is, az egykori tudósítás szerint, "50 és néhány perc alatt ért Vác városába a vonat". Tiszteletre méltó teljesítmény, hiszen a modern lokomotívok sem teszik meg gyorsabban az azóta állomásokkal tűzdelt teret. A jubileumi szerelvényt Vácott ünnepség és emléktábla várta. Az első hazai vasútvonal Széchenyi István nevéhez fűződik. Amikor néhány évvel korábban Angliában járt, vasúton utazott Manchesterből Liverpoolba. Alig tíz esztendővel azután a magyar középponti vasút első vonalának ünnepélyes megnyitására invitált ez a meghívás. Az első vasúti térkép Dunakeszin és Gödön át vezeti a nyomvonalat Waitzenig-Vácig. "Száz vasutat, ezeret! Csináljatok, csináljatok, hadd fussák be a világot, mint a testet az erek" - lelkesedett az egykori utas, Petőfi Sándor. A mozdonyok helyébe azóta villanyvasutak, Dieselmozdonyok kerültek, amelyek, ha nem is túlságosan gyorsan, de azért csak-csak kiszorítják a derék gőzösöket.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1971_29-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem