Inzertszöveg:
Európa népei reménykednek (Gárdos Péter)
Elhangzó szöveg:
Egy összeszabdalt, masírozó katonabakancsok lépteitől hangos Európát idéznek a képek. Egy három évtizeddel ezelőtti Európát, amelynek országhatárait hónapról-hónapra változtatta a világháború. Prágától a Volgáig, Párizstól az Akropoliszig vérben-lángban állt Európa. A Potsdami Konferencia, amely a világháború kezdete óta először egyesítette a nemzeteket az európai béke, az európai biztonság érdekében, csupán a háború befejezéséig vállalt egységfrontot. A negyvenes évek végén, a hidegháborús politika, a NATO katonai tömbje, Nyugat-Németország újra felfegyverkezése, az állandósult nyugati provokációk ismét csak illúzióvá változtatták az európai biztonságot. Az utóbbi évek politikai eseményei azonban reményt keltőek. Csak a legutóbbi néhány eseményt elég felidézni: A SALT tárgyalásokat Bécsben, ahol a leszerelés vált egyre inkább kézzelfoghatóvá. Emlékezhetünk a különböző magas szintű látogatásokra, tárgyalásokra a két tábor között. Elsősorban a szovjet vezetők és Nixon találkozása volt fontos állomás az enyhülés felé vezető úton, de ide sorolhatjuk Brezsnyev és Ponpidou megbeszéléseit is. Nagyon fontos eseménye volt ennek az enyhülést jelző politikának Brandt moszkvai látogatása. Hasonlóan lényeges előrelépés a Lengyel Népköztársaság és az NSZK közötti szerződés aláírása. A két német állam viszonyában is pozitív változások következtek be. A közeledés egyik jeleként a tavaszi ünnepekre megnyitották a Berlint és Nyugat-Berlint egymástól elválasztó sorompókat. Ezekben a hetekben vált konkréttá a két német állam alapszerződésének aláírási dátuma, amelynek előkészítő tárgyalásait az NDK és az NSZK államtitkárai, Kohl és Bahr végezték. Az eseményeknek mintegy betetőzéseként november végén Helsinkinek Otaniemi városrészében a Dipoli nevű épületben kezdődött meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferenciát előkészítő tanácskozás. 34 ország képviselői ülik körül a hatszögletű tanácskozóasztalt. Ennek az előkészítő tanácskozásnak a feladata, hogy meghatározza az Európai Biztonsági Értekezlet időpontját, helyét és napirendjét.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1972_49-02