Elhangzó szöveg: Az álarcok a színházi kelléktárak ma már csak ritkán használt darabjai. Ám több mint 2500 éve a színészt enélkül lehetetlen volt elképzelni. A görög tragédiákban már a művészek maszkjáról egyértelműen következtettek a szereplők jellemére. [szinkron: "Örvendek, íme, lásd, míg látlak, gyermekem." "Szemed miért is hullat akkor könnyeket?" "Közel van távollétünk, és hosszú, szerfelett." "Bohón beszélek hát, hogy inkább felderülj."] A korai Rómában honosodott meg a torz maszkokban játszott egyfelvonásos dráma, az atellana, amely elsősorban a párbeszédek csattanóira épült. A maszkok is ezt a szatirikus hangvételt jelzik. [szinkron: "Koplalni senkit sem hívnak." "Mi a pénz? Rövid boldogság, vajh mi hamar elolvad." "Hallgatni tanulj, ha nem tudsz beszélni!"] A reneszánsz híres játékában, a commedia dell'arte-ben már a színészre épült az előadás. A rögtönzött vígjátékban a maszk az a szerep, amit a művésznek alakítania kell. A komisz Arlecchino könyörög így: "Ha hurkába akar aprítani, uram, várjon, míg meghízom egy kicsit!" A Japán színházban a nó táncdrámákhoz készítették a legkifejezőbb álarcokat. Ez Rohudzso hercegnő maszkja, aki irigységében ördöggé változik vetélytársnője előtt. A XII. századtól használt kínai színházi maszkok művészi túlzással, ugyanakkor karikaturisztikusan ábrázolják a szereplők külső vonásait. Li Kuj, a rettenthetetlen népi hős két csatabárddal verekszik egyszerre. A XX. századi európai színjátszás is alkalmazza néha az álarcot. Igaz, erősen stilizált formában, főleg a mesejátékokban. Itt éppen a Jancsi és Juliska maszkjait látjuk. S hogy manapság mennyire divatba jött, azt az ebben az évadban bemutatott Csiky Gergely színdarab, a Mukányi is bizonyítja. Ezek a képek pedig egy varsói sikerről adnak hírt. Az álarcban játszott színpadi groteszk címe: Apolló, a törvényhozó.

Kivonatos leírás: