Inzertszöveg:
1973. április 15. (Gárdos Péter, Borsodi Ervin, Mussa Ibrahim, Csőke József, Róna Péter, Farkas Kálmán, Szabó Árpád, Fifilina József, Szabó D. Pál, Kiss I. György, Szabó László, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg:
Már hajnalban kocsira szálltak a mozgó urnával, hogy a legeldugottabb településekre is eljussanak a Veszprém megyei falvak szavazatszedő bizottságának tagjai. Még 5 óra sincs, amikor szavazásra indul Horváth József tsz-dolgozó Lókút községben. Az országban az elsők között szavazott. Fiatalok és idősebbek, az ország felnőtt korú lakossága nyilvánított véleményt, elfogadja-e a Hazafias Népfront jelöltjét? Heves megye, Felsőtárkány. A faluban reggel 9 órára mindenki leszavazott. Budapesten reggel 9 órakor érkezett feleségével a szavazóhelyiségbe Fock Jenő miniszterelnök. A szavazólapon Hum Ilona, és aki szavaz, Hum Ilona főiskolai hallgató. A főváros egyik lefiatalabb jelöltje Tóth Jenőné is. Egy kerületben laknak és születtek. (szinkron: "1953. február 16. 1953. február 16.") És mindketten tanácstag-jelöltek. Öttusázó a bizottságban, tornász és vívó a szavazó urnánál. Schmitt Pál olimpiai bajnok és felesége, Makrai Katalin szavaz. Leninváros. Az egykori kis falu, Tiszaszederkény három esztendeje város. Kost másodszor választanak hatvanöt tagú városi tanácsot. 227 első választó adta le szavazatát. A mozgó urna egy bakonyi község távoli településére indul. A szavazó Hoffmann László tsz-nyugdíjas. Veszprém, Vegyipari Egyetem. A város egyik szavazókörzete. (szinkron: "Jó napot kívánok, itt Boros Endre, a 15-ös szavazókörzetből. Igen, 422 fő szavazott le eddig, most várható egy nagyobb hullám 11 és 12 között, az egyetemisták most fognak jönni.") A Parlamentben az országos választási elnökség telex gépein sorra íródnak a megyék délelőtti jelentései. Csepel Vas-és Fémművek. Vasárnapi műszak az acélműben. Az Ezüstkoszorús brigád vezetője, Fajta Pál olvasztár feleségével a műszak után lakóhelyén, Dunaharasztin adta le szavazatát. Három jelölt egy helyre a Budapest XVI. kerületi 45-os választókörzetben. (szinkron: "A szavazólapon lévő három név közül egyet tessék választani, és a másik kettőt pedig határozottan húzzák át.") Vasárnap este 6 óra. Felnyitották az urnákat, összeszámlálták a leadott szavazatokat. Itt, ebben a körzetben egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges szavazatmennyiséget. Új választásra lesz szükség. A szavazatok összeszámlálása után minden választási körzetből a megyeszékhelyekre, illetve a kerületi tanácsokra szállították a jegyzőkönyvekben hitelesített szavazati eredményeket. 7,5 millióan szavaztak a Hazafias Népfront több mint 67.000 jelöltjére.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1973_16-01