1975. május
Magyar Filmhíradó22.
Több filmhír ebből a híradóból:
1

Adatlap

Inzertszöveg: Vietnam győzelem után (Kolonits Ilona, Szabó Árpád, Dióssi Ferenc, Drahos Kálmán, Rigó Mária)
Elhangzó szöveg: Csaknem egyidőben azzal, hogy forgatócsoportunk Vietnámba indult, egy amerikai front-tudósító így rögzítette a vietnami "szennyes háború" utolsó felvonásának epizódjait. "Győzelem” - óriási betűkkel kiáltották világgá a nyugati haladó lapok is Vietnám páratlan sikerét, cikkeikben pedig az Egyesült Államok történelmének első háborús vereségéről írtak. Nem sokkal azután, hogy az utolsó flottaegységek is elhajóztak menedékük, Manila felé, az angol Time Magazin némi keserűséggel Ho Si Minh képét hozta a címlapon. Aláírása: „A győztes”. Az évszázad leghosszabb háborúja véget ért. Forgatócsoportunk mindenekelőtt oda látogatott el, ahol most harminc éve a forradalmi felszabadító harc elindult. Itt gyűltek össze 1945 augusztusában Vietnám minden részének küldöttei, hogy ideiglenes forradalmi kormányt válasszanak. Itt választották a kormány elnökévé Ho Si Minh-t, a kommunistát, aki akkor már évtizedek óta szervezte a felszabadító mozgalmat. Ekkortól számítjuk a harmincéves háború kezdetét: Ho Si Minh itt hirdette meg az általános fegyveres felkelést, amely néhány nap múlva a független és demokratikus Vietnámi Köztársaság kikiáltásához vezetett. Vietnám erős: kell-e még ma bizonygatni ezt? Három évtized megpróbáltatásai, de a terrorbombázások sem akadályozhatták egyetlen pillanatra sem népét a termelő és építő munkában. Ma, az épphogy csak megismert béke napjaiban Hanoi népét a párt és a kormány munkára hívta: a Day folyó trópusi esők fenyegette gátjainak megerősítésére. Erős-e Vietnám? Csak nézni kell ezeket a törékeny lányokat, asszonyokat: picinyek, karcsúak, vékony csontúak. Forgatócsoportunk rendezőnője beállt közéjük. Körülötte nemcsak könnyedén, kecsesen hordják a lányok bambusz rúdjaikon az agyaggal rakott gyékénykosarakat. Es ő? Bevallja, ma sem érti, de rogyadoztak a súlya alatt térdei a dombon felfelé, pedig itthon sem számítja magát a gyengébb nők közé. Vietnám erős, és nincs egyedül: a szocialista országok testvéri szolidaritása segíti az újjáépítés nehéz idejében. Kameránk természetesen a magyarok keze nyomát kereste, és ismerős hidroglóbuszra bukkant egy városban. Utána már egyszerű volt honfitársaink többi nyomát meglelni: Pham Van Nha igazgató kötetnyi fényképet őriz a magyar szakemberekről. A Hanoitól északra eső Thai Nguyen város víztisztító telepét is a magyarok segítettek megépíteni. És mivel Vietnámban mindenütt nagy kincs a tiszta ivóvíz, a Thai Nguyen-beliek naponta emlékeznek baráti szeretettel a mieinkre. Mint minden várost, amely ellenállt és újra meg újra életre kelt, úgy ezt is kevés híján porig rombolta esztelen dühében az amerikai légiflotta. A "szennyes háborúban” ez a légierő a nyugati szövetségesek által a II. világháborúban ledobott bombamennyiség három és félszeresét: hétmillió hatszázezer tonna bombát dobott le a rizsföldekre, gyárakra, városokra, gátakra, bambuszházakra és kórházakra. Négy éven át egyfolytában támadták a Hanoitól délre, mintegy száz kilométerre fekvő, textilkombinátjáról ismert Nam Dinh várost. A gyár 70%-át elpusztították. De a gyár mégis dolgozott, és harcolt: az üzem munkásaiból alakított védelmi szervezet nem egy támadó B-52-est lőtt le. Az épen maradt csarnokokban ma végre nyugodt munka folyik. Nyugodt, bár nem gondtalan. A munkát - mint egész Vietnám ipari termelését - most másként: a békeviszonyoknak megfelelően kell megszervezni. A nagy textilüzemnek a tervek szerint, mintegy két esztendőre van szüksége, hogy elérje a háború előtti szintet. Hanoi mellett a Bábolnai Állami Gazdaság csibeszállító autóival találkozott csoportunk. Nyomába szegődött, és egy magyar közreműködéssel épült tojófarmra jutott. A telep állatorvosa, Hung, Magyarországon szerzett diplomát, így a telepről szóló tájékoztató magyar nyelven folyt. Az üzemszerűen termelő csibetelepen a Szekszárdról hozott tojótyúkok évente tizenötmillió tojást adnak. A szülőállomány utánpótlása is Magyarországról jön. Fejlődik a telep, de most még vannak gondjaik: nincs elég tiszta víz, nem egyenletes az áramszolgáltatás és a takarmány is változó. A kezdet legnagyobb nehézségein a gazdaságot az elmúlt években tíz magyar szakember segítette át. A vietnámiak azt szeretnék, ha a jó munkabeli és a szíves baráti kapcsolat továbbra is megmaradna a magyarokkal. Hanoi mozgalmas főváros. Igaz az utcákon nem autócsodák száguldoznak, de a milliónyi kerékpártól is nyüzsgő lehet az utca képe. És a vietnámiak kezében a kerékpár mindent tud: a nagy terhek szállítását és a személyforgalmat egyaránt megoldják vele. Hanoiban a párizsi békeszerződés utáni két esztendős viszonylagos béke idején csaknem eltűntek a háborús romok. De a nagy építkezések még éppen csak megkezdődtek. Hanoi zsúfolt. Sok lakásra van szüksége. A város peremkerületeiben új lakótelepek épülnek. A gazdasági nehézségeket a természetiek is tetézik: Hanoi talaja vizes, mocsaras. De Hanoi épül. Szebb lesz és korszerűbb, mint bármikor korábban. Így akarta végrendeletében Ho Si Minh. Így akarja Vietnám népe is. Így lesz. Vietnám erős: népének alkotókedve ismét a régi. Dong Tam faluban nagy múltja van a népi faragásnak, a háború súlya alól szabadulva ma újra szárnyakat kap az ősi művészet. Az iskolát csak éppen bevégzett gyerekek már az öreg mesterek mozdulatait lesik, tanulják. A sajátos vietnámi faragott minták világszerte keresettek. A falu népe, százhuszonöt taggal szövetkezetet alapított erre az igényre. Megérett az ananász. Vagy ötszázan, 17-20 év közötti lányok vágják. Földje nemrég dzsungel volt, ma egész éven át folyamatosan édes gyümölcsöt érlelő termőtalaj. Ez akár jelkép is lehetne: dzsungelból termőföld, ifjúság, érett gyümölcs. De nem annak szántuk, csupán beszámolónak. A szorgalomról, az áldozni tudásról, a hátrálni nem hajlandó élni akarásról. Mindarról, amivel Vietnám győzni tudott. A Magyar Filmhíradó következő száma Saigonból jelentkezik. Abból a városból, amely harminc év után újra a győző: Ho Si Minh nevét viseli.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1975_22-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem