Elhangzó szöveg: Vivó-világbajnokság volt Budapesten. A mérleg érdekes. Volt aki vívótt, volt, aki villogott, mi vívódtunk. Szálljunk csak magunkba: lesz mit egyengetni. Jobbról Pusch az NSZK-ból és balról a svéd Edling. Az ő kezükben arannyá vált az acél. Igen, lépéseket kell tenni! Ez furcsa dolog, ugyebár: a pesti pástok mentén egy angol zsűrielnök járta legszebben a kardtáncot. Ő lépést tartott a világ legjobbjaival. A vívás persze küzdősport. Versenyjelszóval: "Szállok, mint a lepke, szúrok, mint a méh". Az ember néha valósággal ring mellett érezhette magát. Csak a törölközőt sajnos többnyire nem az ellenfél dobta be. Alapszabály, hogy az ellenfelet felül kell múlni. Néha még elérni sem sikerült. És nemcsak azért, mert ügyesen hátrált. Pedig arra is van ám orvosság: fokozni kell a tempót, utána kell szaladni! Aztán olyan is van, hogy az ember egyszerűen odacsap mindent, az ördög vigye az egészet! Hát mit szépítsük: elvitte. A vívás továbbá a nagy amatőr színjátszók sportága. Igaz, mert valaki színjátszónak amatőr, vívónak még lehet klasszis. Ez a francia Talvard. Lóg az orra, sőt, a tőre is. Pedig aranyat nyert csapatban. Tessék elképzelni, ha nem nyert volna. Ilyenkor szokás abból kiindulni, hogy ellenem az egész világ, a gép hibás, az ellenfél gonosz, a pást lejt. Az igazi sportember ilyenkor nem dühöng, és nem gorombáskodik, dehogy: magyaráz! A csapattárs eltakarja a szemét, de a végén felpattan: diadal! Mi legtöbbször fordítva csináltuk: a végén takartuk el a szemünket. A győzelmet többféleképpen lehet ünnepelni. Edling egy Oxforddal ünnepelte. A hosszú svédet számosan köszöntik. A francia tőr világbajnokot, Noelt is! És még olykor a mieinket is. Akárcsak a női tőrvívás nyertesét, a román Stahlt. A magyaros vendégszeretetre jellemző, hogy ezúttal mi csak csókoltunk. A szakvezető, Bay Béla leveszi a szemüvegét és zsebre vág egy arany nélküli világbajnokságot. Furcsa optika: nekünk az idén csak a verseny példás megrendezéséért gratuláltak. De ugye azért nem léptünk le a dobogóról?

Kivonatos leírás: