Elhangzó szöveg: Pécs egyformán nevezetes képzőművészeti, zenei, irodalmi életéről, színházáról és nem utolsó sorban arról a kimagasló szerepről, amelyet a magyar film életében tölt be. A kulturális múltjában és jelenében egyaránt gazdag, szép fekvésű város méltó környezetet nyújt az immár hagyományos filmszemlék számára, amelyek a magyar filmművészet mérlegkészítésének nélkülözhetetlen fórumai. Ebben az esztendőben nyolcadik alkalommal került sor erre a művészi seregszemlére, amely azonban nem egyszerűen megismétlése volt az elmúlt esztendők fesztiváljainak. Soha ilyen népes nem volt a pécsi filmszemle, ennyi rendező, kritikus, szakember még nem vett részt munkájában, amelyet az eddigi fesztivál-jelleg helyett a munkajelleg, a kollektív tanácskozás határozott meg. A szemle első s egyben egyetlen ünnepi aktusa a magyar filmkritikusok díjainak kiosztása volt. A nagydíjat ebben az esztendőben Dárday István Jutalomutazás című alkotása kapta. Aztán megkezdődtek a fesztivál munkás ünnepnapjai. A filmbemutatókkal párhuzamosan zajlottak a viták, amelyeknek középpontjában a magyar film és a közönség viszonya állott, mint ahogy a Szemle újság is kifejezte ezt főcímében. Hogyan lehetne közelebb hozni filmjeinket a közönséghez és a közönséget filmjeinkhez? Ez a két gondolat állt a vita középpontjában. A viták előadói és hozzászólói sokoldalúan közelítették meg a kérdést. [Józsa Péter szociológus]: "Az emberek a súlyos mondanivalójú modern filmeket is csak akkor fogadják el, hogyha azok cselekményesek, ha lekötik őket, izgalmasak és így tovább. Ezt nem kapják meg sok esetben, mert a magyar filmben az utolsó 2-3 évben megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy a rendezők mintegy csak saját magukat keresik, önmagukat próbálják kifejezni, de nem a nézőket keresik, nem keresik a kapcsolatot a közönséggel, nem figyelik azt, hogy kihez beszélnek, kinek akarják csinálni a filmeket és kinek akarják elmondani azt, amit magukban megtaláltak." [Kovács András filmrendező]: "Magyarországon azt lehet mondani, hogy elsősorba az utóbbi tíz évbe a filmnek a funkciója az átalakult. Tehát amellett, hogy természetesen változatlanul célja a szabadidő kitöltése vagy a szórakoztatás, amellett előtérbe került a, a, az ember önmegismerő funkciója. Na most a mozinál sajnos az a probléma, hogy miután a közönség informálása az nagyon hiányos véleményem szerint, a néző nagyon ritkán tudja, hogy mi az, amit meg fog nézni vagy amit megnézhet abba a moziba, és emiatt van a csalódás. Tehát egy olyan világos választékot vagy étlapot kell odanyújtania a nézőnek, ahol a néző biztosan azt kapja, amit kér, vagy azt kapja, amit vár. Így kerülhető el, azt hiszem, ami sokszor bosszúságot okoz nézőnek is, mert, mert töltött káposztát akart enni és somlói galuskát tálaltak föl, holott mind a kettő nagyon jó. És hát így okoz a szerzőnek is rossz perceket, mert hiszen a szerző, minden szerző vágya az, hogy az a dialógus, amire ő törekszik a filmjével, hogy szót értsen a nézővel, ez esetleg nem tud létrejönni." De vajon csak ez a probléma? Vajon ezen az étlapon mindig található egyforma jó minőségben töltött káposzta és somlói galuska is? A bemutatott filmek maguk is hozzászólások ehhez a vitatémához. (szinkron, Szirtes Ádám:) "Ha nincs fácán, holnap lesz fácán! Na." Az Örökbefogadás a Nyugat-Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját nyerte el. (szinkron, Berek Kati:) "Ide hallgass! Maradj itt nálam fölnevellek én téged." (szinkron, Vígh Gyöngyvér:) "Elegem volt a szülőkből!" [Kósa Ferenc filmrendező]: "Régen a filmesek úgy gondolkoztak, hogy a közönséget nem lehet eléggé lebecsülni. És valóban, a legnagyobb közönségsikert éppen a színvonaltalan filmek érték el. A 60-as évek elején érlelődtek meg egy másféle filmes ars poetica történelmi feltételei. Ez pedig az, hogy a közönséget nem lehet eléggé tisztelni. Mármost, ha komolyan vesszük azt a lehetséges ars poeticát, hogy a közönséget tisztelve, vele együtt kell megtalálni a gondolkodás és a társadalmi cselekvés formáit, akkor tágítanunk kell a kört és komolyan kell vennünk azt is, hogy a televízió ebben lehetséges szövetségessé válhat." Ennek alátámasztására néhány konkrét adat. [dr. Szecskő Tamás szociológus]: "Szerelmesfilm. Adták III. hó 29-én, szintén második adása volt. Moziban látta 703 ezer, televízióban látta ezt az adást 4 millió 176 ezer. Kakuk Marci. Moziban látta 451 ezer, tavaly júliusig, az adásig, a tévéadás közönsége 5 millió 256 ezer volt." És miközben a felelősségteljes és önkritikus vita mind sokoldalúbban vázolta fel a magyar filmművészet előtt álló feladatokat, Pécs mozijaiban tovább folyt az elmúlt év filmjeinek vetítése. Van köztük vígjáték: Zsombolyai János első filmje, a Kenguru, és kalandfilm is. (szinkron Moór Marianna, Bálint András:) "– Mi történt magával Ákos? – Hol van a levél? – Levél? Miféle levél? – Beszélj, te ringyó!" (szinkron, Vörös rekviem:) "Önöket a Forradalmi Törvényszék halálra ítélte." Több film foglalkozott történelmi, társadalmi, lélektani témával. (szinkron, Lukáts Andor:) "Tudom, hogy maguk nem lesznek öngyilkosok. Bár ez is az öngyilkosság egyik fajtája." (szinkron, Ruttkai Éva, Monori Lili:) "– Menj el! Kifelé! – Én is? – Te is elmész! – De miért? – Kifelé! – Hagyjon békén! Magának ehhez semmi köze! Engedjen el! Menjen innen! Menjen! Nem érted? Nem érted? Mész innen! És soha többet be ne tedd ide a lábad! Kifelé!" (szinkron, Törőcsik Mari:) "Mit szól ehhez az archoz, amint például azt mondja: Édesem, mielőtt elaludnék, ölelj meg utoljára! Édesem mielőtt elaludnék…" A témaválasztás helyes arányairól, az arányok módosításáról folyt egyik szálon a vita, míg a másik oldalon azt a kérdést feszegették, vajon tükrözik-e olyan hőfokon filmjeink mai életünk problémáit, mint a 60-as esztendőkben? [Rényi Péter filmkritikus]: "Invitáljuk, az alkotók vegyék ki részüket a szocialista demokráciában, jobban aktivizálják magukat, vágják a fejszéjüket nehezebb témákba, kerüljenek közelebb a centrális kérdésekhez, segítsenek megérteni és megoldani azt a drámát, amely most zajlik a színen!" [Szabó B. István filmfőigazgató, Kulturális Minisztérium]: "Azt hiszem, a legfontosabb dolog az, hogy a filmművészetet a társadalmi folyamatokkal, a társadalmi helyzettel összefüggésben elemzik, elemzik a hozzászólók. És túlléptünk azon a kölcsönös vádaskodáson, mind a közönség és a filmművészet, mind az egyes alkotók, csoportok közötti vitákban, amelyek néha jellemezték a korábbi szemléket és úgy tűnik, hogy a további munkára nagyon értékes, jó alapot szolgáltathat ez a tapasztalatanyag, ami itt Pécsett az elmúlt öt napban összegyűlt." A Pécsi Filmszemle ugyan a filmművészet találkozója volt, de ennek a találkozónak célját és értelmét a milliók adták: a tanácskozás problémáit, gondjait, feladatait meghatározó magyar közönség.

Kivonatos leírás: